Bacchus, vigasztalan, hosszú volt ez a nyár,
De a tőkék közt hamar új vigaszt talál.
Érett gyümölcse a közeledő ősznek,
A szőlőskertek vígságot szüretelnek.

A csúf világ gondját jó lenne feledni,
A bronzszínű őszben jobb életre lelni.
Vígságtól hangosak ősi szőlőskertek,
Nektárban fürdenek az aranyló szemek.

Őszi szellőlányok szétfújják a csendet,
Kacagó legények lányokat ölelnek.
Hordók a pincékben még üresen kongnak,
A szomjas poharak szerelemre várnak.

Szorgos kezekben pihen az emlékezet,
Dűlőutak mentén több ezer feszület.
Csorog a must, még csak édes, fura nedű,
De borrá nemesül ez aranyló színű.

Ősznek szeretője, mámor búfelejtő,
Vígságot lelt benned ember, az esendő.
Rászolgált már rég a gondtalan örömre,
Szomjas poharakban vígságát meglelte.