Őszi fák csupasz ágaival játszik a koraesti szél,
lassan lehullik minden levél.
Színes avarból a fák alá szőnyeget borít az őszi, süvítő szél.
Reggelre vár idő és tér,
amíg dideregve a nap,
a hideg hajnalokon szépen, lassan felkél.
Álmosan szárítja fel a hajnali harmatot
a gyöngyfüzérekként csillogó pókhálók
szövevényes alakzatáról a hajnali nap első sugara.
Még meg-megcsillan a száradó fűszálak hegyén az őszi dér,
majd legördül, s az avar aljára huppanva leér.
Lassan ébred a hajnal
vérvörös pírral az ég alján és mutatja,
viharos szél lesz ma.
Talán délre eláll a viharos szél,
a természet is mindig remél,
hogy lesz még pár szép nap, mit megél,
mielőtt beköszönt a zord, hideg tél.
Még élvezhetjük délután
a nap sugarainak édes, puha simogatását, mint Isten áldását.
Oly jólesik a nap melengető sugara,
még sétálhatunk az erdők ösvényein önfeledten, boldogan,
kihasználva minden percet, órát, napot,
mit a természet nekünk még adott!
Már korán jön a sötét,
az éjszaka szétterítí borongós, fekete köpenyét,
csillag is kevés ragyog az égen,
a holdat sem látni már,
sötét, sűrű fellegek takarják.
Hosszúra nyúlik az éjszaka,
álmunk legyen nyugodt, békés,
hogy legyünk kipihentek holnapra.
Az idő körforgása meg nem áll,
halad a maga útján,
s mi járjuk minden nap a magunk kanosszáját!

2023. szeptember 28.