Még nem ért véget ez a nagy körmondat,
nem tudom, milyen jel lesz majd a végén,
magamban válogatom a jót, rosszat,
odakinn járni nekem nem nagy élmény,
de most az egészet újra leélném.
Kopott kabátomon fityeg a gomb,
mint ki szökni, szabadulni akar,
tavasz van bennem is zöldell a lomb,
a vágy az árnyékból csendben kitakar,
nem menj el szerelem tőlem ily hamar.
Mit tegyek érted és szegény magamért,
a szívemen szürke láva fortyog,
a sorsom kegyetlen, nem nyújtott babért,
konganak a rég borral telt hordók,
ha kívánod, eléd hegyeket hordok.
Csak válogatom a jót és a rosszat,
már fogy a figyelem, a kíváncsiság,
a térdem megroggyan, a vállam roskad,
de a szívem minden zárt ablakot kitárt,
kidobom rajtuk a vinnyogó halált,
Fásult illatok, fakult színek a réten,
őket is kívánom, míg az idő meg nem öl,
örülök, hogy szerethettem és éltem,
többször botlottam, zuhantam, keltem föl,
ne ítélkezzetek rólam, emberről.
2014. febr. 28.