Amikor sorsod láncra ver,
és elvesztél életed
sötét tengerében,
és bizonytalan lesz a jövő,
mert törékeny léted
szétfoszlik, mint ócska,
kopott rongydarab,
s te ezer darabra hullsz,
és ereidben gyűlik a méreg,
míg a láncszemek
már a húsodba égtek,
és sikolyod repeszti
az összegyűrt eget.

Akkor, barátom,
törd szét azt a láncot,
alkoss másik világot,
vagy elveszel sorsod
rémisztő tengerében,
és fölcsavarodsz egy
korhadt, rothadó keresztre.
Mert az a te kereszted,
melyet cipelsz az idő
kezdete óta, és
talán mindörökre.