Szeretlek kedves, hát elengedtelek,
Éld boldogan nélkülem az életed,
Ne legyek lánc, sem kín, sem teher,
Csak egyszerű, édes emlék, mi átölel,
Mikor messze leszel.
Marnálak magamból, de nem lehet,
Kitépném árva lelkemet is veled.
Öntöztem szívem jajszóval, könnyel,
Tiszta imával, néma könyörgéssel,
Nézd, mit sem értek!
Itt élsz bennem, gyökereket verve,
Maradtál kínra, édes gyötrelmemre,
Isten verte, mégis áldott szerelemre,
Életeken át összefűzve, összekötve,
Maradok örökké veled.
Érezlek minden órában és percben,
A reggeli első, sóhajtós ébredésben,
A lenyugvó nap utolsó fényében,
Testem minden halk rezdülésében,
Te vagy jelen.
Már nem harcolok, békére leltem,
Érzéseinket magamhoz öleltem.
Fényt ad, ha reményeimet vesztem,
Felemel és szárnyalni tanít engem
A végtelen mindenségben.