Ha egyszer majd megöregszel,
s álomra hajtod megőszült fejed,
lesz-e, ki homlokodra csókot ad,
s füledbe súgja, hogy szeret?
Lesz-e, ki ott van, ha rosszat álmodol,
s nyugtat, hogy "semmi baj, szívem",
majd karjával gyengéden átölel, s tudod,
most nem bánthat senki sem.
Ha egyszer majd megöregszel,
lesz-e, ki kezével simítja két kezed?
S bár remegő karja néha ingatag,
de nincs ennél jobb mindenekfelett.
Lesz-e, ki arcodra mosolyt varázsol,
ha néha könnyet ejt bánatos szemed?
Hisz álmotok már ugyanaz marad,
s együtt szálltok a csillagok felett.
Ha egyszer majd megöregszel,
lesz-e, ki örökkön melletted marad?
És ha éppen úgy tartja kedvetek,
átsétáltok majd a szivárvány alatt.
Lesz-e, ki dolgos, öreg kezével
elsimítja majd ráncos homlokod?
Szemedbe nézve azt sugallja,
te vagy, kiről mindig álmodott.
Ha egyszer majd megöregszel,
és a világnak sajnos vége lesz,
lesz-e majd nyíló virágotok,
mely örökkön ott virít sírotok felett.