Még fiúcska koromban nagymamám mesélte, hogy volt neki egy macskája, aki királyfinak képzelte magát. Egész nap a tűzhely mellett heverészett, nem volt kedve egerek után menni, mint más rendes macska. Ki is jelentette, hogy ő bizony nem azért jött a világra, hogy naphosszat kuksoljon egy egérlyuk előtt, és lesse vajon a kis szürke cincogó jószág kidugja-e a fejét vagy nem.

Határozottan kinyilvánította őkelme, hogy ha tetszik, ha nem ő egy királyfi, és macskaország királyának a várományosa. Csak nem képzeli nagymamám, hogy királyfi létére egerészni fog. Ellenben elvárta, hogy úri ellátása legyen a házban, mert ha nem, akkor mindenkit megbüntet, aki csak az útjába kerül. A házbeliek jobban teszik, ha teljesítik minden parancsát.

Nagymamám úgy tett, mintha megijedt volna őfelségétől, és ezért minden egyes alkalomkor alázattal közeledett hozzá.

– Királyi fenség, megkínálhatom finom, friss tejjel? – kérdezte reggelente a macskától.

Az lustán kikecmergett kényelmes vackából, és a tejes tálhoz ballagott unottan, mintha ő tenne szívességet nagymamámnak, majd szépen, komótosan elfogyasztotta az eléje tett tejet. Ezek után, mint aki jól végezte a dolgát visszament a helyére és durmolt tovább.

Így ment ez nap, mint nap. Talán ezt az idilli képet semmi sem zavarta volna meg, ha egy nap a kamrában jelent volna meg egy nagyszámú egércsalád. Olyan nagy felfordulást csináltak éjjelente, hogy nagymamám ezt már nem nézhette szótlanul.

– Itt ez a nagy macska, és a kamrában meg cincognak az egerek. Azért ez már hallatlan. Ki látott ilyet? Talán majd én fogdosom össze az egereket, amikor a mestere a tűzhely mellett heverészik – mondta haragosan nagymamám. – Királyi fenség, irány a kamra! Vége a jó világnak.

Ez nem nagyon tetszett a macskának. Dúlt – fúlt, de ez nagymamámat nem érdekelte, megfogta grabancát és betessékelte a kamrába.

Arról azonban megfeledkezett, hogy ott tárolta a tejfelt egy nagy cserépköcsögben, ami fent volt a polcon.

Sokáig, talán órákig is síri csönd volt. Semmi zaj nem hallatszott ki a helyiségből, amikor egyszer csak egy hatalmas csörömpölésre lettünk figyelmesek.

– Bizonyára a királyi fenség elkapott egy egeret – örvendezett nagyszülém, és mindjárt sietett megnézni az eredményt.

Amint benyitott a kamrába, nem mindennapi kép fogadta. Az összes polc lerámolva, üvegek szanaszéjjel hevertek a padozaton, de ami a legbosszantóbb volt a bajuszkirály nyugodtan lakmározott a földön szétfolyt tejfölből.

Szegény nagymamámat elfogta a méreg, pedig máskor mindig szelíd, jóravaló asszony volt. Hirtelen megmarkolta a keze ügyébe kerülő seprűt és jól elfenekelte a lusta macskát.

Ezek után hiába hivatkozott őkelme, hogy Macskaország királyának a várományosa és nemsokára a fejére illesztik a koronát, nagymamám előtt kitellett a becsülete. Többé nem heverészhetett kedvére a tűzhely mellett és kortyolhatta az elébe tett tejet. Ha enni akart, akkor derekasan meg kellett érte dolgoznia, mint a többi macskának a faluban. Ha ez nem tetszett volna neki, elmehet Macskaországba, ahol majd királlyá koronázzák. De inkább maradt, mert nagymamám mérge, amilyen gyorsan jött, úgy tova is szállt, és azért ha őkelme jól viselkedett csurrant – csöppent neki is egy kis elemózsia.

Lassacskán magától is rájött, egy macskának az a dolga, még ha királyfi is, hogy egerészen a házkörül. Különben is királyi passzió a vadászgatás, akkor ő, miért ne tenné ezt?

(Kép forrása: internet)