A kertemben egy kicsit megpihenek,
kis székemben üldögélek.
Elnézem a nyíló rózsa égő piros csodás szirmát,
hová lett a régi szép nyár?

Most tikkasztó a hőség,
a határban sincs bőség,
kiszáradt a kutak vize,
az eső már úgy kellene.

Elszállt már az ifjúságom, visszasírni bizony kár,
hajunkat lassan az őszi dér belepi már.
Gyermeki lelkem még szép öregkort remél,
s a dédunokám mosolya a szívemig ér.

Jó látni az édes arcát, mikor a hangomat megismeri,
örömömet szívem dobbanása jelzi,
kicsi szája mosolyt formál,
ahogy szeme csillogva néz reám!

Családunknak szeme fénye, 
ő a jövő reménysége.
Szeretném látni, ahogy felnő,
erős férfi lesz bizony ő.

Édesapja majd büszkén mondja,
felnőtt lett a kicsi fia.
Elmerengek én jövőn,
láthatom-e, ahogy felnő?

Két kezembe büszkén veszem,
neki adom minden szeretetem.
Nőjj nagyra Te kicsi legény,
szüleidnek biztos támasza légy.