Tőkémre kamatadót nem fizetek,
de nem is vagyok megalázott szolga,
ha tartozok, hát egyedül Istennek,
az elszámolás már a kettőnk dolga.

Nem ér baleset alpesi sípályán,
csontom nem törik ugratott lovon,
már rövidre fogva az életpányvám,
nagy ritkán nyitom ki konzervdobozom.

Dús lakomákon gyomrom nem rontom el,
nem lesz pecsétes elegáns öltönyöm,
a kegy-nyugdíjam már el nem szelel,
lomomat porolom, de nem költözöm.

Szerelembe versekkel keveredek
csak, olykor lelkemből kilép bánatom,
önvádló szavak néha másnak is szépek,
ahogy szisszennek a sárgult lapokon.

Biztonságban vagyok, mint magam foglya,
hányom is magamra, falamra borsóm,
a fizetség érte vadszőlő és bodza,
ha igyekszem, a nyáron meg is kapom.

Mert a szegénység véd, őriz, konzervál,
odább áll a kísértés és a veszély,
és üres zsebbel elsétál a halál,
csillagok közé rejt előle az éj.

2014. febr. 15.