Villám hasít, az ég dörren,
tükröződik a víztükörben,
ott egy régi festményt láttam,
Monalisa tűnt fel a lányban.

Mosolya mint festmény mása,
ujj gyönyörnek ragyogása,
szépséges vagy, és oly csodás,
mint egy művészi alkotás.

Ha ezt a képet, falra raknám,
nekem is lenne Monalisám,
dicsekednék fűnek fának,
bárcsak átkarolhatnálak.

Míg képet nézem, meditálok,
lelket szívet mind kitárok,
többször többször, visszanézném,
hatása mint szerelemélmény.

Múzsám leszel költeménybe,
ihletet adsz tollhegyébe,
lámpásommá mosolyod kérem,
így világítasz úton-útfélen.

-írta-Varga István-Barcs-2021.07.09.