A parti kövek oldalát
hullámok simítják,
mint selymes női kéz,
finoman dajkálják.
Kedvesen csacsognak,
csobbannak rajta,
kövek moha takaróját,
buborék borítja.
Apró halak ugrálnak,
hátán egy hullámnak,
alábukva eltűnnek,
köztük bújócskáznak.
Kagyló páncél nyitva,
eleséget várva,
apró rák menekül
a tátott vészt látva.
Vihar jelző a parton,
sűrűbben pislog,
csapkodják a köveket,
vad hullám fodrok.
Mint szilaj ménes dobogása,
száz furulya hangja,
Süvít a szél, a vízre
tajtékokat szórva.
A halak és rákok
elbújnak míg lehet,
kövek közt menedékben
hallgatják a vad szelet.
Tajtékok csitulnak,
locsognak, csacsognak,
kitombolta magát a szél,
helyet ad a napnak.
Apró kis hullámok
újra simogatnak,
örök körforgása
nyugalomnak, vadnak.