Évek óta őrzi a bús magányt,
a lakat és a lógó lánc,
a régi ház rozsdás kapuját,
omladozó vályogfalát,
a múlt emlékeit, ősök lépteit,
az itt éltek utolsó sóhajait.
Törött ablakok, pókhálós falak,
beszakadt tető, ez mi megmaradt.
Ki itt lakott, boldog volt elégedett?
Vagy munkába rokkant csak szenvedett?
Nem árulják el a falak, szúette bútorok,
sem a rozzant kályha, mely egykor meleget adott.
Csorba bögre, lyukas fazék, pókok otthona,
haszontalan lom, sarokba hajítva.
Szemét minden, mi egykor érték volt,
az elhagyott házban, csak a szél kóborolt.