A valamikori napnyugtáink
még színesek voltak,
tán éreztem volna akkor?
hogy telni kell fél századnak.
Akkor még a fűrészgyár
többször is dudált,
Barcs iparát hirdette -
három gyárkéménye állt.
Nagyapám harminc évet
ott a gyárban ledolgozott,
czirkula mellett szabta
osztályozta az anyagot.
Gyári házak-vasút között
pompás kemence állt,
langalló-kenyér illata
a kolóniát ölelve szállt.
Üzemelt a vasút három állomása
ágazó sínpárjai szerte az országba,
Balatonra - Kaposvárra - pezsgő élete
veszett nagy pusztulásba.
Mert mára már csak emlék
fűrészpor-pörkölt árpa illata,
Dráva még úgy folyik
de milyen a Zimonya - Rinya.
Igaz még nem gépkocsiktól
volt forgalmas - hangos az utca,
reggelente hajtott a kanász -
csordás,-alkonyatkor haza.
Barcsi alkony címet adtam
ennek a naplementés képnek,
így próbálva nyomot hagyni
a gazdag felejthetetlen emlékeknek.
Lám láss csodát - haranglábunk
meg újulva néz le ránk,
csendülése sok lelkeknek
mondta el a kísérő bús imánk.
Talán egyszer - bízom benne
nem lesz álom a felébredés,
Barcs múltjából tanulva
válik valóra a kiszínesedés.
Barcs.2015.05.06.