S jön a Húsvét ó Istenem!
Mily napfogyatkozás van az emberen,
Elfogyott a szeretet, nő a gyötrelem,
Keresztre feszítve embert kínoz, győzelem.
Vigyázzatok megint eljött a napfogyatkozás,
Sötétség, homály leple zúdul rátok,
Ember, ember ellensége lettél,
Kereszt árnyékában elvesztél.
Békét könyörgünk, szeretetet Istentől,
De bosszúvágy csorog lelketekből,
Nem hallgattok ismét az intő szóra,
Elnémultak a harangok hangja.
Nincs ki figyelmeztet, ki a vihart zavarja,
Mert csend van, nem szól a templom harangja,
Pénz az úr nem ismer határt,
Még a nap is eltakarja ragyogó arcát.
Ennyi kínt, szenvedést nem akar látni,
Zúgó viharral nem akar szembeszállni,
Isten fia már megváltotta vétkünk,
Keresztre feszítve imádkozott értünk.
Jöjjön el ismét a feltámadás,
Ne öljön ember akarattal ember fiát,
Könyörüljetek ti acsarkodó emberek,
Legyen béke végre s szeretet veletek!
Mert, ha az Úr intő szavát elfeleditek,
Rátok borulnak gomolygó, sötét fellegek,
Eljön a végítélet fölétek,
Menedéket sehol nem lelitek.
S akkor elfogy a nap felettetek,
Lehullnak a csillagok, az égbolt megremeg,
A hold a tó vízébe merül,
S a világ elcsendesül.
Mosonmagyaróvár. 2O15.O3.3O.