Gondolataim röppennek az éteren át feléd.
Mind leírni tollam és tintám nem is lenne tán elég.
Hogy emlékeinket meghagyta közös utunk pora,
Hála és köszönet érte drága nővérkém Ilonka.
Kicsik voltunk, nagy veszélyt hozott ránk az őszi viharos szél.
Hullott könnyünk, mint fáról az elsárgult levél.
Lelkünk fájdalmát a gonoszság civakodása hozta,
Melynek ártatlanul édesapánk lett áldozata.
Hegedűjének zenéje lelkünket nem táplálta tovább,
De gyertyája lángjával reményt hozott édesanyánk.
Közösen elindultunk az élni akarás útján,
Te mint nagyobb testvér, rám szíved teljes szeretetével vigyáztál.
Játszottál velem, mandulát, diót, mogyorót törtél,
Óvoda nem volt, iskolában magad mellé ültettél.
Anyukánk keze alatt égett a munka, hosszú volt a nap,
De este összebújva néztük a csillagokat.
Jobbra fordult utunk, lelkünkben újra szólt a zene,
Mikor új apukánk a citerát pengette.
Nagy lett a családunk, de mindent megoldottunk,
A nehéz időkben, kényszerhelyzetben mindig összefogtunk.
Dolgos lány voltál, kék szemed ragyogott, mindenkinek segítettél.
És vasárnap a templomban gyönyörűen énekeltél.
Fiatal korunknak legszebb évei, a kamaszkor élményei.
Majd felnőtté válva a szerelem, az esküvő eseményei.
Mikor ketté vált utunk, akkor is összetartottunk.
Gyermekeinknek keresztanyaságot vállaltunk.
Most, amikor neked már dédunokáid hallgatják meséid,
Családfát készítve, áthatol a szeretet szívünk, lelkünk mélyéig.
 

2018.04.13.