Egyszer a Nap és a Hold fenn a magas égen azon kezdett el vitatkozni, hogy ki a fontosabb.

– Nélkülem nem lenne élet a földön – mondta a Nap. –Napsugaraim nevelik a növényeket, melegítik fel a fázó teremtményeket.

– Az is valami? – érvelt a Hold. – Ha éjjel nem világítanék, akkor olyan sötét lenne, hogy az ember az orra hegyéig sem látna el. Nekimenne mindennek, és összetörné magát.

– Nem hallottál még lámpásról? – kérdezte nevetgélve a Nap. – Az ember már réges-rég feltalálta a lámpát. Éjjelente azzal világít, hogy lásson.

A Nap nem tudta meggyőzni a Holdat. Az makacsul ragaszkodott hozzá, hogy ő a legfontosabb. Nélküle megállna az élet a földön.

Végül úgy döntöttek, hogy megkérdik magát az embert.

A Nap biztos volt benne, hogy őt válassza. Ezért hetykén bekopogott az ember háza ajtaján. Későre járt és az ember nem nagyon örült a váratlan látogatónak. Mérgesen rámordult a Napra:

– Aludni akarok, holnap korán kell kelnem. Hagyjál engem békén kérdéseddel.

A Hold tapsikolt, amikor ezt meghallotta.

– Na, látod, az ember semmibe vesz, sőt még meg is haragudott rád, amiért megzavartad az álmát.

Elmúlt az éjjel, s az ember kora reggel ébredt. Olyan kora volt, hogy még a kakas sem kukorékolt. A naptár nyarat mutatott, ezért hamar világosodott. A napsugarak aranylón bevilágította a tájat.

A Hold bízott a győzelmében és lekiáltott az emberhez:

– Ugye én fontosabb vagyok, mint a Nap?

Az ember dühösen felnézett az égre.

– Ne bosszants te Hold! Olyan álmos vagyok, hogy majd állva elalszom. Hogyan lehet ilyen korán buta kérdésekkel zavarni. Azt sem tudom, mihez kezdjek, hogy estig elvégezzek a munkámmal.

Közben a Nap kuncogott előbukkanva egy magas hegy mögül:

– Így szeret téged az ember. Ez is azt mutatja, hogy én fontosabb vagyok számára.

Ezt meghallott az ember is.

– Lepiszkállak az égről, ha ma is olyan melegen sütsz, mint tegnap. Úgy izzadtam, mint a szamár, amikor egy hatalmas kordét húz fel a hegyre jól megrakva nehéz kővel.

A Nap és a Hold nem tudta eldönteni, ki a fontosabb. Az ember sem segített nekik ebben.

Történt egyszer, hogy az ember késő éjjel sűrű erdőn halad keresztül. Olyan sötét volt, hogy minden lépésnél nekiment egy fának, vagy szúrós bokornak. Végül kétségbeesésében felsóhajtott:

– Milyen jó lenne, ha csak halovány holdsugár is bevilágítana ebbe az erdőbe!

A Hold éppen akkor jött elő egy felhő mögül, és mindjárt látható lett a kis erdei út, amin kikecmergett a sűrű fák közül. Áldotta a Holdat, amiért segített hazatalálni. Annyira örült, hogy nem vette észre a kicsi patakot, ami a háza mellett folyt el. Megbotlott és beleesett. Csurom vizes lett. Annyira fázott, hogy majdnem megfagyott.

Bent a házban is hideg volt. Kiment a ház elé és felpillantott az égre.

– Bárcsak sütne már a jó meleg napsugár, hogy kicsit megmelegedjenek az elgémberedett testrészeim – mondta.

A Nap, amikor ezt meghallotta boldogan kitolta a képét a hegy mögül és így szólt a Holdhoz:

– Láthatod, komám, hogy mégis csak én vagyok a fontosabb. Szegény ember megfagyna, ha nem lennék. Most már elismered a győzelmemet?

– Nem eszik olyan forrón a kását – nevette el magát a Hold. – Meglátjuk, mi fog történni néhány óra múlva.

A Hold lassan eltűnt az égről átadva a helyét a Napnak. Az egyre melegebben szórta sugarait. Kezdetben az ember elégedetten élvezte a meleget, de amikor teljesen megszáradt és dolgoznia kellett volna a kertben, egyre ingerlékenyebb lett. Magában ezt dünnyögte:

– Hajnalban értem haza, belepottyantam a patakba. Nem aludtam egy szemhunyást sem. Nagyon fáradt és álmos vagyok. Ráadásul ez az átkozott Nap is úgy süt, hogy majd felforr a fejem.

A Hold gúnyosan kuncogott.

– Lám-lám, a Nap úrfi még sem olyan fontos, mint gondolja.

Így vitatkoztak még hosszú ideig. Egyszer ez, máskor az állt nyerésre. Végezetül sohasem tudták eldönteni, ki a fontosabb.

Egy nap azonban olyan dolog történt, amire sem a Hold, sem a Nap nem gondolt. Az ember feltalálta az elektromosságot. Ha sötét tudott világítani vele, ha fázott fűtésre használta. Ha meg meleg volt elektromos ventilátort fabrikált, és azzal hűtötte magát.

A két égi vándor csak ámult és bámult. Sok időnek kellett eltelnie, mire megértették, mindenkit lehet helyettesíteni. Kár versenyezni olyan dolgokon, amit úgysem tudnak eldönteni.