Sári nem fogadott szót nagymamájának. Állandóan mást tett, mint, amire kérték. Ha valamire megkérte a nagyi, biztos, hogy unokája elfutott, s nem volt hajlandó segíteni. Ha a nagymamája arra kérte meg, hogy vigyázzon a ruhájára, akkor meg direkt bepiszkította. Egy szóval Sári nagyon rossz kislány volt. Rosszaságban legalább tíz fiún túltett.

–  Ez így nem mehet tovább – mondta az egyik nap a nagymama. – Éppen tegnap olvastam az újság hirdetési rovatában, hogy a Mikulás krampuszokat keres, mert a régiek megjavultak, és nem eléggé jók ilyen feladatra.

A nagymama szerint Sáriból jó krampusz lesz. Igaz, hogy kislány, de ez nem lehet akadály. Mikulás nem is találhatna nálánál jobbat. A Mikuláslakban kiélheti a rosszaságát. Az lesz a dolga, hogy egész nap rosszalkodnia kell majd a többi csintalan krampusszal.

–  Sári! – fogta meg a kezét a nagymama. – Ma elviszlek a Mikuláshoz, és beadlak hozzá krampusznak. Én tovább nem vesződök veled. Ha tetszik, ha nem, tebelőled igazi krampusz lesz. Mikulás bácsi ilyen rosszaságokat keres, mint te.

Tetszett az ötlet Sárinak. Alig várta, hogy találkozzon vele. Már annyi mindent hallott róla, de még nem látta személyesen. Igaz az oviban mindig jött egy állmikulás. Minden gyerek tudta, hogy az óvó néni férje a Pista bácsi öltött magára mikulásjelmezt, és ő osztogatta az ajándékokat a nebulóknak.

Az igazi Mikulást csak nagyon kevés gyerek láthatja. De most ő nagymamájával személyesen elmegy a Mikuláslakba, messze északra. Ott annyit rosszalkodhat, amennyit csak akar.

Ennél jobb nem is történhetett volna Sárival.

Kora reggel felültek a vonatra, és elindultak a Mikuláshoz. Három nap három éjjel utaztak megállás nélkül, mire megérkeztek a messzi északra, ahol még nyáron is a tájat fehér hó, és jég borította.

Nagy csönd honolt a Mikuláslakban. A Mikulás egyedül volt, és szomorkodott.

–  Mindegyik krampuszom elhagyott – mondogatta magában bánatosan. – Mi lesz velem? Így nem lesz igazi a Mikulás – nap. Bandukolhatok a nagyvilágban egyedül. Nem lesz, kivel zsörtölődjek a hosszú út alatt. Így nincs is kedvem ajándékot vinni a gyerekeknek.

Szomorkodását a nagymama és Sári érkezése szakította félbe.

–  Mit akartok, aranyoskáim? – kérdezte bánatos szemeit a jövevényekre emelve.

–  Kedves Mikulás, ne szomorkodjon, hoztam én egy belevaló krampuszt, aki majd felvidítja – mondta biztatóan a nagymama.

–  De hiszen ő egy kislány! – csodálkozott el a Mikulás. – Eddig nekem mindig fiú krampuszaim voltak. Még nem találkoztam lány krampusszal.

–  Tessék csak kipróbálni, Sári csintalanabb, mint tíz fiú. Garantálom, nem fog csalódni benne.

Mikulás bizalmatlanul nézett a kislányra. Elölről, hátulról jól végigmustrálta, de még meg is tapogatta Sári karjait, hogy elég erős-e rosszalkodni.

–  Nem bánom, kipróbálhatom – mondta a Mikulás beletörődve. – Lehet, hogy idén úgysem lesz fiú krampuszom. Tessék csak elhinni nagymama, idén a fiúk megjavultak. Nem is értem, hogyan lehetséges ez? Furcsa egy világban élünk. Bezzeg régen csakis rossz gyerekek voltak. Könnyű volt válogatni belőlük. Lehet, hogy ennek is a globális felmelegedés az oka?

A nagymama elbúcsúzott Sáritól. Adott neki két nagy puszit, és mielőtt elindult volna haza, így szólt:

–  Drága kicsi unokám, aztán nekem, nehogy azt halljam a Mikulás bácsitól, hogy jó kislány voltál! Mutasd meg neki, hogy senki sem tud úgy rosszalkodni, mint te!

Sári egyedül maradt a Mikulással. Kezdetben élvezte a helyzetet. Azt tehette, amit csak akart. Még a Mikulás szakállát is megcibálhatta. Senki nem szólt rá, ha rendetlen volt. Ruháit széjjelhagyhatta. Csavaroghatott amennyit csak akart. Közben a Mikulás megtanította neki, mit kell tennie egy ügyes krampusznak.

Sári jó tanítványnak bizonyult. Mestere elégedett volt vele. A sok rosszalkodás közepette, észre sem vették, hogy eljött az a csodás nap, amit minden gyermek türelmetlenül vár.

Felpakoltak a szánra sok – sok ajándékot. Csókit, cukorkát, mesekönyvet, hogy elvigyék a jó kisfiúknak, és a jó kislányoknak.

Sári oldalát fúrta a kíváncsiság, hogy vajon ő, mit kap a Mikulástól? Még az indulás előtt meg is kérdezte:

–  Mikulás bácsi, én mit kapok? Én is kitegyem a cipőmet az ablakba?

Mikulás nagyon elcsodálkozott. Abbahagyta a szarvasai felkantározását, s nevetve mondta:

–  Csak a jó kisfiúk, és a jó kislányok kapnak ajándékot. Tudtommal te egy kis rossz krampusz vagy. Egész évben rosszalkodtál. Nem fogadtál szót a nagymamádnak. Ezért is kerültél hozzám, mint krampusz. Nincs semmiféle ajándék egy rossz kislánynak. Tedd a dolgod, és rosszalkodjál, mint, ahogyan illik egy krampusznak!

–  De én jó kislány akarok lenni – sírta el magát Sári. – Haza akarok menni a nagyimhoz, és szeretnék bocsánatot kérni tőle, amiét nem fogadtam szót. Ezentúl mindig segítek neki. Ruháimat minden este szépen elrakom. Mikulás bácsi, tessék nekem is ajándékot hozni!

–  Sajnos, késő bánat – mondta komolyan a Mikulás. – Előbb kellett volna ezt elhatározni. Egy ilyen síró krampuszra nincs szükségem. Majd csak valahogy széthordom az ajándékokat egyedül is. Máskor majd jobban megnézem, kit veszek fel krampusznak. Hazaküldelek egy friss szél hátán. Isten veled, Sári! – mondta a Mikulás és egy nagyot fújt a levegőbe. Többre a kislány nem emlékezett.

–  Kelj fel, Sári! – szólongatta a kislányt a nagymamája. – Úgy látom a Mikulás bácsi tett valamit az ablakba neked is.

Sári, mint a villám kiugrott az ágyból, és valóban a kicsi csizmája telis teli volt ajándékkal. Az ajándékok mellett talált egy levelet is, amit a Mikulás írt számára.

„Kedves Sári!

Most az egyszer megbocsátok neked, de ígérd meg, hogy ezentúl nagyon jó kislány leszel. Mindig szót fogadsz a nagymamádnak, és soha többé nem leszel olyan, mint egy csintalan krampusz!

Szeretettel, Mikulás”