Mintha csak látnám, ma is emlékezem:
1848 március tizenöt, egy kép előttem.
Élen Petőfi, Jókai, ifjak csapata halad.
A Pilvaxból léptek ki, havas eső szakad.

Komolyan lépnek, arcukba vág a szél;
Ők haladnak együtt, a nemes cél felé.
Hol elhaladnak, kinyílnak mind az ablakok;
A zord időben, mosoly fakad az arcokon.

Ifjak gallérjára tűzve a nemzeti kokárda.
 Nemzetiszín zászlók lengnek ablakokba.
 Egyetemek felé tart útjuk; ifjú jogászok,
 Velük a mérnök – és orvostanhallgatók…

Nemzeti dalt szaval Petőfi, az ifjak dalnoka:
 A költővel: „Esküszünk!” – diákok harsogva,
 Rabok tovább nem leszünk!”- hallik csengve;
 Indulnak nyomában, s szívük is dobban vele…

Amint haladnak, közéjük lépve bővül egyre
  A lelkes csapat, már tömeggé egyesülve.
A Duna túlsó partján, szuronyos katonák… 
Ha meg kell halnunk, ára mégis a szabadság!

Délre, harang kondul -, már szabad a sajtó! 
Mekkora vívmány! – s ki ellenezte volna! 
Estére szabad lett a „jobbágyok apostola!” 
Mily lelkes a pesti nép! - vidékről bejöttek.

Havas eső szakad, az ernyőket tépi a szél…
Petőfi szaval, és lelkesen zúgja rá a tömeg:
„Esküszünk-, Esküszünk! - zúgó viharként
  Viszi a szél tovább, - árad a lelkes üzenet…

Történelmünk legszebb napja lett –, emlékezünk.
 E napot, arany betűkkel írta be a mi történelmünk.
Vér nélküli forradalom – a jövőnek örök üzenete:
Amíg csak élünk: magyarok vagyunk mindörökre!

Nyírbogdány, 2018. március 10.