Lelkünk képzelt, vonal kódján,
hol az évek, sok barázdát vágtak,
sokszor nem is válogatunk, csak
úgy spontán, az ujjak elé álltak.

Kibontok egy emlékképet, majd
papírlapra, mondatokká festem,
igen úgy, hogy közbe szövök bele,
olyan helyet, hova vágyaimat rejtem.

Valóságnak megtörténte, kiröppent
fény hullámmal, utat talált az űrbe,
majd, hogy azt útól érjem, próbálok
felpattanni, épp arra tartó üstökösre.

Álmok csillagködében burkolóznak,
fabulával fűszerezett, tűzdelt álmok,
tavaszi mezők rétek ,tarka áradatával,
díszítsék szobád, ezen csodás virágok.

Ha majd alkotásaim, fáradt útján
megpihenni, majd újra haza térek,
ne kérdezzed merre jártam, hisz ilyen
bő gazdagságot, csak neked ígérek.

Írott szavaknak, rejtett zugában vannak,
azok a megtörtént, kis kavicsai a létnek,
ha kirakod majd valamennyit, más színűek,
így rajzot adnak a látónak, e mozaik képek.

Lassan alkonyba hajlik, az életkorom évem,
mint kirakós játék, kockáit lassan szedegetem,
néhányra olykor, még könnyeimet is ejtem,
vidámság ritkább vendég, nem úgy mint keservem.

Írta-Varga István-Barcs.