Peti nem szeretett iskolába járni. Őt jobban érdekelte a játék és a csavargás a haverokkal. Édesanyja ezért gyakran korholta kisfiát:

─ Kisfiam, ha nem tanulsz, és nem jársz iskolába, buta maradsz, mint a Bodri kutya.

Peti ezen csak egy jót nevetett. Nem nagyon érdekelte a tanulás.

Mindezt látta és hallotta a szobában lustálkodó Bodri kutya. Gyakran időzött a kisfiú közelében. Szerette kisgazdáját. Nagyon jól lehetett játszani vele. A felnőttek mindig komorak és szigorúak voltak. Jó, ha dobtak neki egy – egy csontot, vagy megsimogatták a bundáját. Igazából csak Peti játszott vele.

Most is a kisfiú édesanyja azt mondta rá, hogy buta. Miért lenne az? Van neki magához való esze. Nagyon jól ismeri a ház minden lakóját. Még soha nem tévesztette össze őket betörővel.

Fájt neki ez a megjegyzés. Legszívesebben világgá ment volna, de mivelhogy Bodri hűséges is, nem akarta elhagyni a házat.

Vakkantott is egyet, amikor Peti édesanyja kiejtette a száján, hogy buta. Sajnos a háziak nem értenek kutyanyelven, ami ez mérges tiltakozás volt részéről.

Be fogja bizonyítani a családnak, hogy nem buta. Sőt ő egy nagyon okos állat. Ezen nincs, mit csodálkozni. Annak idején kijárta kitűnő eredményekkel a kutyaiskolát. Az évfolyamukon Bodri volt a legjobb diák. A vén kutyaprofesszor még egy nagy velős csonttal is megjutalmazta.

A nő kijelentése igen bántotta. Még másnapra sem tudott megnyugodni. Bánatában elhatározta, ha kell, kijárja az emberek iskoláját is. Beiratkozik, és ugyanazt fogja tanulni, amit kicsi gazdája Peti.

Az első gondolata az volt, hogy megkéri a kisfiút, hadd menjen el vele az iskolába. Csak azt nem tudta, hogyan hozza ezt Peti tudomására?

Vakkantással, farok csóválgatással ez nem megy. Peti nem tud kutyául, ő meg nem tud emberi nyelven.

Tanácstalan volt.

Kiment a baromfiudvarra, ahol először a tyúkok megijedtek, hogy, mit akar tőlük? Máskor, ha Bodri jött, az mindig azt jelentette, hogy alaposan megkergette az ott lévőket. Akkor sem haragból, csak úgy játékból, hogy megmutassa, ki az úr a háznál.

─ Ne félj, tyúkanyó! – nyugtatta meg a közelben kapirgáló baromfit a kicsinyeivel. – Nem foglak megkergetni bennetek. Csak tanácsot szeretnék kérni, hogyan tudnék én is iskolába járni?

Tyúkanyó, amint kicsit megnyugodott és kicsinyeit maga alá gyűjtötte, így szól Bodri kutyához:

─ Kedvesem, én az nem tudhatom. Rengeteg a dolgom csibéimmel. Javaslom, keresd meg kakasapót! Ő a legokosabb a baromfiudvarban.

Bodri kutya illően megköszönte a tanácsot és elindult kakasapóhoz, aki éppen a szemétdomb tetején kapirgált.

Mérgesen elkukorékolta magát, amikor meglátta a kutyát:

─ Te meg, mit keresel itt a baromfiudvarban? Tán csak nem a tyúkokat, récéket és libákat akarod megkergetni, mint múltkor? Meg ne próbáld, mert hegyes csőrömmel megcsipkedlek!

─ Bocsánat kakasapó, amiért tegnap megkergettem a baromfiudvar népségét! Sajnos, mi kutyák már csak ilyenek vagyunk. De ígérem jövőben, nem teszek ilyet.

Kakasapó kicsit megszelídült és barátságosabb hangon kérdezte:

─ Miért jöttél? Mit akarsz?

─ Csak azután érdeklődöm, hogyan tudnék én is iskolába járni, mint Peti? Mindenki azt mondja, te erre tudod a választ.

─ Erre igazán könnyű a felelet. Amikor reggel Peti elindul az iskolába, menjél utána. A kisfiú majd elvezet oda. A többi meg már magától fog menni. Erre mérget vehetsz.

Bodri kutya megfogadta kakasapó tanácsát és másnap reggel Peti után lopózott. Ügyelt arra, hogy kicsi gazdája észre ne vegye. Attól félt, ha meglátja, akkor hazakergeti. Mindig elbújt, ha véletlenül Peti hátrafordult vagy veszélyt szimatolt.

Szerencsésen megérkezett. Még a pedellus bácsi sem vette észre, amikor besurrant az iskolába.

Lehasalt az osztály ajtaja elé és onnan hallgatta, mi folyik bent a tanteremben. Éppen számtanóra volt. A tanító néni kérdezte a gyerekektől:

─ Mennyi kettő meg kettő?

Néma csönd volt az osztályban. Mindenki a másiktól várta a választ. Peti elbújt az egyik osztálytársa háta mögött, nehogy a tanító néni őt szólítsa meg.

─ Senki sem tudja mennyi kettő meg kettő? – kérdezte a tanító néni kissé szomorúan. – Ezt még egy buta kutya is tudná.

„Buta kutya?” – nyelt egy nagyot Bodri – Még hogy én buta kutya vagyok. Majd megmutatom, hogy mi kutyák nem is vagyunk buták – mondta magában, és négy nagyot vakkantott.

A tanító néni erre felkapta a fejét és kérdezte:

─ Ki volt ez?

Peti megismerte kutyájának az ugatását. Boldogan ugrott fel a padból.

─ Ez a Bodri, az én okos kutyám.

─ Peti neked ilyen okos kutyád van? – csodálkozott el a tanító néni. – Nem is mondtad nekünk. Megérdemli, hogy ezentúl mindig itt bent legyen a tanteremben, és segítsen nekem, ha ti valamire nem tudjátok a választ.

Ez Bodrinak a maga a mennyország volt. Farkát csóválva ment be az osztályba, s boldogan leheveredett a katedra mellé.

Többé senki sem mondta rá, hogy buta kutya. Hiszen aki szorgalmasan iskolába jár és figyel, az órákon az csak okos lehet.