Csöndet hozó éji sírkert,
gyertya szíve gyöngyöt ont,

Szűk kuckóban csöppnyi hír,
barlanglakó mennyit bír,
marcangoló önvád helyett,

Érződik még nyár az őszben,
érződik az irgalom,
lassan csordul nyál a ködben,

Fogadd el a szívverésem,
üvöltése nékem kincsem,
fogadd el, ha bánatos nap,

Hajnal hasad cukros tasak,
szomjas ajkam dalra fakad,

Éhes vágyak szabják széjjel
gondolatot egy veréssel
ütlegek és gonosz szavak

Véres szem és töppedt ormány,
taplóeszű vad koholmány,
romban lapít tekintete,

Aki lélekben gazdag, nem koldul se jó szót, se szeretetet , inkább ad.
Müller Péter

Hamuban sült pogácsa vár
útra kél a szép idő
becsomagol jót és rosszat

Csendes érzés apró moraj
szundikál a szívemen
nem táncoltat most a roham

Nem akartam én oly sokat
pillekönnyű halk álmokat
csendet ami zajtalan jár

Cukorból font felhőhabban
süllyed el a nyárutó
vénasszonyok kávézaccból

Csodálkozom a jövőn
múlton  szökkenő időn
parittyából száguldó kavicson

Koszos lépcső foltos úttest
öreg néne onnan keres
tekintetet zavarosat
fillért érő kontaktokat
kendő fején olyan régi
keze csomót megigézi
lazán tartja keze ráncos
cipő kopott kicsit sáros
köténykéje ölbe huppan
kitarása bele csusszan
hangja fáradt csupa könnycsepp
szégyelli hogy ez az ötlet

Nem kell nekem már az élet
mindenhol csak baj van
nyújtom kezem fagyban jégben