Nem akartam én oly sokat
pillekönnyű halk álmokat
csendet ami zajtalan jár

Cukorból font felhőhabban
süllyed el a nyárutó
vénasszonyok kávézaccból

Csodálkozom a jövőn
múlton  szökkenő időn
parittyából száguldó kavicson

Koszos lépcső foltos úttest
öreg néne onnan keres
tekintetet zavarosat
fillért érő kontaktokat
kendő fején olyan régi
keze csomót megigézi
lazán tartja keze ráncos
cipő kopott kicsit sáros
köténykéje ölbe huppan
kitarása bele csusszan
hangja fáradt csupa könnycsepp
szégyelli hogy ez az ötlet

Nem kell nekem már az élet
mindenhol csak baj van
nyújtom kezem fagyban jégben

Halott szavak bújtak össze 
szederinda hajlat
élesztgette  friss derűvel

Milyen a stílus mit használok gyakran
kérdezgeti Gizi Jankó és Armand

Álmodok Napot
csillagfényes rétet
álmodom a rendet

Rohantunk aztán mégsem
csontunkról lefoszlott végleg
átlátszó lett a semmi lényeg

Érzed a szót
csöppnyi mondat mentén
álmodó sóhajt

Elbújt a napsugár
megrettent délután
reszketett remegett
vizes lett új ruhám
dirmegett dörmögött
mennyboltnak padlója
rám meredt nád közül
tétova kis gólya
zápor vagy zivatar
ahogy jött eliszkolt
zűrzavar felkavart
hűsített úti port.

Pihen az éj álom
húzódik szememre

Már nem vagyok semmi
hideg parti szellő
kifosztott hegedű

“kereslek túl a lehetetlenen kutatlak arcom közelében”
Pethes Mária: Új legendák
(adaptáció)

Tárom az ablakot
szállnak az illatok
keverek kavarok

   
Süt az aszfalt forr a láva
forgolódom bálnaként a kádba’