A Föld megingott.
Kicsúszott lábam alól a talaj,
mikor csók nélkűl azon az estén
elmentél.

Rózsaszín selyemruhában
libben a testem.
Rámfonódnak a gyorsan múló
percek.
Visszatartanának Tőled.
De a vágyak szorosan
hozzád kötnek.
Rózsaszín könny, 
áttetsző selyem.
Gúzsbakötött engem 
a szerelem.
Lassan 
hasadni kezd a Hajnal.
Hozzád kötözött vágyaimmal

Az asszony szül.
Legtöbbször egyedül.
Vajúdás fájdalma
szakítja szét a torkát.

Csend ül a vállamon,
akár egy nagykabát.
Érzem az élet súlyát.
A testnek merev mozdulatát.
Az élet akár a sakktábla.
Fekete- fehér napok váltják egymást
Mikor megszületünk
csecsemőfehér lelkünk
fényre kerül.
Félteni kellene, maradjon
tiszta,mint a tej,mint az első eledel.

Karodban élem át a holnap diadalát,
mikor reám hull szemednek fénye.
Ahogy megérinted testem domborulatát.
Kezed gyógyítja minden fájó részem.
Beszippantod bőröm illatát, s érzem
felfedezed rég nem érintett völgyeim.
Úgy simogatod melleim, táplálod
csókoddal, mint a nap a földet.

Angyalok csókja érintette
parányi homlokod.

Egy kis időre most 
elmegyek.
Itt hagyom Nektek
a lelkemet.

Új bimbót hajt most életemnek ága.
Kisunokám születik nemsokára.
Lelkemre virágport szitál érkezésed.
Érzem oly szép lesz veled az élet.
Elfakult szívemre, sápadt arcomra
szivárvány színeket festel kacagva.

Tavasz sétált a macskaköves utakon.
Illatát hordozta derékig érő hajam.
Gyöngysort csókolt nyakam köré ajkad.
Simogató kezed mellemen megpihent.

Nem bánom, hogy elmúltak az évek.
Fontos az, hogy boldogságban éltem.
Szerelmek, csókok, vágyak és dalok,
életemnek oly sok szépet adtatok.

Van egy perc, mit nem feled az ész.
Van egy vers, mit meg nem írt még kéz.
Van egy csók, mit ellophatnak tőled.
Van egy szó, mit mondanak egy nőnek.

Ma csendben üdvözölt a szerelem.
Én is a lelkemmel megöleltem.
Ajkamat sóhajról csókra nyitottam.
Egész nap csak Reád gondoltam.
Szívemben őrzóm parányi titkod.
Én érted élek és érted vagyok.

Az vagyok
akit szerethetnél.
Ágyadba fektethetnél.
Csókot lehelnél ajkamra.
Ölelő kezed a vállamra
tennéd, szerethetnél.

Valaki szeret,
s valakit szeretnek.
Emberek, ne remegjetek.

Angyalok szálltak a fenyőfákra.
Csipkeruhájuk ráfagyott az ágra.
Nyugalom tölti be a hólepte tájat.
A idő magába roskadva hallgat.

Gyermekkorom meséit hallgatván
"-Hol volt, hol nem volt, túl az Óperencián"
amint mesélte hajdan drága jó anyám,
vágytam, akartam kitörni korlátaim üvegablakát,
Szabad szemmel meglátni a Csendes - óceánt.

Parányi porszemként
didergő elmével
élek, az élet kavalkádjában.
Eltemetve.

Csupasz fák ágain
hópólyában ül a csend.
Gondok méláznak
vacogó fogakkal.
Mosolyunk arcunkra fagy,
Mozdít az idő rajtunk,