Életem kertjében az Ősz a kedvencem,
akkor is
langyos ősz volt, mikor találkoztam Veled,
szelíden hulltak alá a megsárgult levelek,
csillogott a Mindenseg, szerettelek,
tiszta volt az ég, csendben lépkedtünk,
benned pompázott a világ, vigasztaltál,

Fáradt vagyok.
Mindegy, hogy volt.
régen volt.

Lázadó csillagok borítják az eget.
Fáklyaként ragyognak, s általam üzennek.
Érzed-e, hogy lelkem ott ül a válladon,
homlokod ráncait kezemmel simitom?
Zörren az éj, mint a száraz falevél,
megrezzen alvó tested. Csitítlak, ne félj!
Kezedben ott pihen egy láthatatlan kéz.
Az én kezem, el nem engedlek.

A lelkem küldöm el,minden éjjel Neked
Rajta könnycseppeim pihennek.
Aztán lassan földet érnek.
A múltat feledném,

Engem arra tanítottak a drága szüleim,
hinni kell a szónak, mit ki merünk mondani.
A kimondott szónak, mozgató ereje van.
Nem csaphatod be józan önmagadat,
és senkit sem, ki eddig hitt Neked,
ki annyiszor mondta, hogy "Szeret"

Néha felcsendül hangod a múltból,
a déli szél szárnyán repül felém,
s én boldog perceim zokogva élem,
mint nagy szerelmünk édes kezdetén.

Csak ne szeretnélek ily nagyon.
Csak ne szorítana igy a lelked.
Úgy érzem lassan meghalok,ha
nem érem meg Veled a percet.
A perc, mely most minket szolgál,
a perc, melyben csókunk megfogant,
a perc, melyben ölelésed magasban tart,
a perc, melyben kezed megérintett,
s megteltem a Te szerelmeddel.

Nem azért szerettem belé,
mert illett hozzám,
csak szerettem.

Rég volt. Nem emlékszem már mindenre,
csak arra, hogy megszerettelek.
Ahogy először megláttalak,
szívemben tövisnélküli rózsák nyíltak.

Az elmúlt évek résein,
átütnek az emlékek,
az ifjúság nyüzsgő fényei.
Mikor talpunk alatt dobogott

Évekbe telt
míg felnőtté lettél.
Arcodra vénült az idő,
dézsával szórt esőt
rád a felhő,kísértek
álmok, vágyak, tervek.

Semmit sem ér ha nem érezted még,
hogy szétfeszít egy őrjítő vágy,

A Föld megingott.
Kicsúszott lábam alól a talaj,
mikor csók nélkűl azon az estén
elmentél.

Rózsaszín selyemruhában
libben a testem.
Rámfonódnak a gyorsan múló
percek.
Visszatartanának Tőled.
De a vágyak szorosan
hozzád kötnek.
Rózsaszín könny, 
áttetsző selyem.
Gúzsbakötött engem 
a szerelem.
Lassan 
hasadni kezd a Hajnal.
Hozzád kötözött vágyaimmal

Az asszony szül.
Legtöbbször egyedül.
Vajúdás fájdalma
szakítja szét a torkát.

Csend ül a vállamon,
akár egy nagykabát.
Érzem az élet súlyát.
A testnek merev mozdulatát.
Az élet akár a sakktábla.
Fekete- fehér napok váltják egymást
Mikor megszületünk
csecsemőfehér lelkünk
fényre kerül.
Félteni kellene, maradjon
tiszta,mint a tej,mint az első eledel.

Karodban élem át a holnap diadalát,
mikor reám hull szemednek fénye.
Ahogy megérinted testem domborulatát.
Kezed gyógyítja minden fájó részem.
Beszippantod bőröm illatát, s érzem
felfedezed rég nem érintett völgyeim.
Úgy simogatod melleim, táplálod
csókoddal, mint a nap a földet.

Angyalok csókja érintette
parányi homlokod.