Van egy kedves idős szomszéd néni, aki  gyomorrákos beteg.
Szívesen veszi ha meglátogatja  barát, vagy szomszéd.

Összefutottam nála azzal a nőszeméllyel akivel eltartási szerződést kötött Nagyon felbosszantott, kikötötte hogy senki nem mehet hozzá, senki nem vihet neki semmit csak ő. Tulajdonképp nem is értem, ezt, hogy gondolta.
Azonkívül, hogy odalöki neki az ebédet, napi egyszer ránéz, és ennyi. Még csak ki sem mos neki. Az egyik kedves vendégét is a minap légycsapóval kergette el onnan. Mindig fenyegeti ha felbontja a szerződést
vissza kell fizetnie neki amit ráköltöttek,  holott a néni még a kerti munkákra is felfogadott embereket, mert még erre sem képes az eltartó a férjével. 

Az, hogy visz neki ebédet, meg heti egy kg kenyeret az semmi. Esetleg még kiváltja neki a gyógyszereket.
No de ez minimum elvárható tőle, de azt sem az ő pénztárcája bánja, de akkor miről beszél? A házon sem csináltak semmit.  De van pofája panaszkodni milyen sok gond van vele. Érdekes, most, hogy kórházban volt, bezzeg naponta többször járt a házba kutakodni. Többen látták is.

Ráadásul teljesen szenilisnek próbálta beállítani előttem (is), eltűnt neki háromszáztizenötezer forintja, az alatt az idő alatt míg bent feküdt,
és még ennek a nőszemélynek állt feljebb mikor számon kérte rajta amikor végre hazaengedték és nem lelte. Szóval elfelejtette hova rakta. Persze. 
Azért mert idős és beteg valaki, nem kellene bolondnak nézni. 

Szóval nem értem. Ha valaki ilyet vállal valamit, miért hagyja a ki szívét lelkét belőle? Nem lehetne ezt a pár hónapot
ami még hátra van neki, szeretetben eltöltenie, olyan emberekkel körülvéve akik mosolyt csalnak az arcára? 
 Miért kell megkeseríteni a hátralévő rövidke életét?

 A néni fél, és már feladta, még az a kis öröme sem maradt meg, hogy beszélgessen bárkivel. Illetve csak stukába.