Ma már az emlék régi lehelet csupán.
Visszatekintés átlépésében
elsimogatott hosszú út. Rongyos ruhák.,

Árnyékcsókokat csak az elképzelésben
vitatkozó hit s az örök tudat
bomlasztjat. Nyarat az ősz s a tél hidege.

Megsimogatom a színes leveleken
átbukó napfényt, imám egy fohász:
Ó Istenem suttogom, vajon meddig fáj.