Ott álltam a gödör szélén, némán szótlanul,
mintha megállt volna minden semmi nem mozdul,
lent a gödör alján ott mélyben van egy ország,
sokszor kirabolt megcsonkított Magyarország.

Zúgnak harangok, értetlenség gyász mindenűt,
a kreáltak könnyen megszerezték a honi ezüstneműt,
kiket eddig védtünk, rablók gyilkosok lettek,
honunk szétszabdalásával terjeszkedtek.

Határainkon akkor szomszédaink ugrásra készen,
ám ellenük oly kevés volt ki szembenézzen,
ős liberálisok kártyás grófok uralkodtak,
de voltak páran katonáink hősként harcoltak.

Tönkre tett mindent az a vörös ordas eszme,
oláhok, rácok, kitalált fajok fogaikat ránk fente,
Kunbélák és társaik a vergődőre utolsót csaptak,
rablott arannyal menekülve káoszt hátrahagytak.

Ám azóta is sajnos van sok honi kútmérgező,
jó lenne ha tudná, valaha volt egy kenyérmező,
társaimat kik mostani határokon túl rekedtek,
ők kik mai napig magyarságukért szenvedettek.

Őseinkre emlékezve, buzdítanak bátor tetteik,
rablók ünnepelnek, mi emlékezünk, ez volt századik, 
de vigyázz bitang, visszaverünk egészen a házadig,
pontosabban az ősi nagy Magyar határig.

-írta-Varga István-Barcs-2019.06.08.