A bérlakás tizedik emeletén élt a férfi. Már nem dolgozott, csak egy héten három napot, és csak hat órában vállalt munkát. Elég sok ideje volt, és szeretett reggelente az erkélyen kávézni, közben figyelte az utcához köthető zajokat, és a szomszédoktól átszűrődő reggeli tevékenységek is lekötötték figyelmét. Érdekesnek találta mások szokásait megfigyelni, munkája is erről szólt, ezt nem tudta kikapcsolni magánéletében sem.
   A szemközti lakás nyolcadik emeletére nem régen költözött egy hölgy. Sokat csinosítgatta az erkélyt, virágos ládák kerültek ki, napelemes lámpácskák világítottak diszkréten este. Szőnyeg, kerti bútorok, díszpárnák tették barátságossá, otthonossá az erkélyt. Szerette nézegetni az összhangot, olyan megnyugvást jelentett, egy kis oázist nyújtott a betonrengeteg közepén. Aztán az egyik napsütéses, forró nyári napon a hölgy megjelent egy zöld színű napernyővel. Talp nem volt a kezében, a leszúrható tartó rudat próbálta valahová elhelyezni. Talált is a korlát és a beton között egy annyi rést, ahová be tudta szuszakolni a rudat. Kinyitotta az ernyőt, kényelmesen leült egy könyvvel a kezében, és az olvasásba merült. De nem sokáig tartott az ernyő, mert egy feltámadó szél alákapott, és már el is borult tartójával együtt. A hölgy újra próbált egy jobb helyet keresni, megint ledugta, felhúzta, leült. Újra egy darabig stabilan állt, de a szél nem tágított. A hölgy ekkor feladta, lehúzta a napernyőt, összecsomagolta, és bement a lakásba. A férfi mosolyogva nézte a jelenetet, és ő is bement. Másnap délután nem hitt a szemének, amikor kiment az erkélyre. A hölgy olvasott, a zöld napernyő vígan feszített, majd a szél borított mindent, újra felállítás egy másik helyre, olvasás, de megint nem állt stabilan a tartórúd, megint bekerült az ernyő a lakásba. Most már elég érdekesnek találta a nő kitartását, és azt is kitalálta, hogy egyedül élhet a nő. Kíváncsian figyelte a három napig tartó küzdelmet, de mindig a szél győzött. Ekkor ért meg az elhatározás benne, hogy felhívja magára a nő figyelmét. Gyorsan bement, és a régi kacatokat tároló szekrényt kinyitva megtalálta a nehéz beton talpat. A hozzá tartozó ernyő régen elkopott, ennyi maradt belőle. Az erkélyről integetni kezdett, mutatta a talpat. A hölgy akkor már bosszúsnak tűnt, és mivel már nem az ernyőre figyelt, elég hamar észrevette. Elmutogatta, hogy szívesen átviszi hozzá a talpat. A nő intett, hogy rendben.
   Így kezdődött. És életük végéig tartó barátság, szeretet, tisztelet lett belőle, ami a zöld napernyőnek volt köszönhető.

TM