Zöldül a fű, mondogatom magamban,
mellettem fűz sütkérezik a sugarakban.
A rend tükrében életet szólongat az idő,
arcomon láthatóan mélyül az újabb redő...

Mögöttem múlt, előttem ismeretlen űr,
és egyre több körülöttünk a zavaró zűr,
alig marad egy pirinyó rés a kihagyó szívben,
de mégis őszintén mondom, hogy kincsem.