Nagyanyámnak mindig rengeteg virágja volt a kertben. Büszke is volt rájuk. Még a szomszéd faluból is a csodájára jártak. Kíváncsiskodtak, mit tesz velük, hogy ilyen szépek. Ha el is árulta a módját, legtöbbször mégsem sikerült felülmúlni a virágoskertjében levőket.

Irigyelték is érte sokan. Mindenki azt mondta Moór néninek vannak a legszebb virágai a faluban.

Egyik nap hangos vitatkozásra ébredt nagyanyám. Először nem tudta, mi történt. Izgatottan kinézett az ablakon, de semmi különöset nem látott. Azt gondolta, hogy talán a szomszédból jönnek a hangok. Behúzta a függönyt és folytatni akarta munkáját, amikor megint egyre hangosabban hallotta a vitatkozást. Ekkor már felkeltette az érdeklődését a kinti történtek, és kiment a tornácra, hogy jobban hallja, kik vitatkoznak.

Nagyon meglepődött, mert a virágoskertben a tulipánok próbálták egymást túlharsogni. Azon vitatkoztak, hogy ki a legszebb. Természetesen mindegyikőjük magát tartotta legszebbnek.

– Nincsen nálam szebb tulipán az egész földkerekségen – rikácsolta a piros tulipán – Tűzpiros színem már messziről látszik, és minden ember engem lát meg először.

– Nem is igaz – ellenkezett a fehér színű tulipán, aki mellette állt – Fehér szín a tisztaság jele. Amikor meglát valaki mindjárt elcsodálkozik a szépségemtől. Legszívesebben leszakítana és hazavinne, ha gazdánk engedné.

– Akkor, mit szóljak én – illegette meg magát a sárga tulipán – Tegnap is egy fiatal lány benézett az utcáról a kertbe, és az ámulattól csak ennyit tudott mondani – Ha addig élek is, de megszerzem ezt a sárga tulipánt.

A többiek hangos nevetésbe törtek ki:

– És megszereztek? Kutyának sem kellesz. A sárga szín olyan hétköznapi. Minden kert tele van vele. Higgyétek el a többszínű az igazi, mint például, amilyen én vagyok. Nézzétek csak, minden szirmom más! Ahogyan forgolódok a napsütésben, színeim is úgy váltakoznak. Jobb, ha beletörődtök, hogy én vagyok a legszebb!

Egyik tulipán se akarta elismerni, hogy a másik szebb nála. Olyan hangosan voltak, hogy csak úgy zengett bele a kert. Mindegyik megpróbálta túlkiabálni a másikat, és bebizonyítani, hogy ő a legszebb virág a kertben, de lehet hogy az egész világon.

Nagyanyám meg sem kísérelte az igazságtételt, mert úgyis hiábavaló lett volna. Egyik tulipán sem hallgatott volna rá. Jól tudta néhány nap múlva nem lesznek ilyen nagyhangúak.

Igaza volt, mert ahogyan a napok múltak, a tulipánok egyre jobban kinyíltak, és a kertben nyargalászó szél kibomlott szirmaikba belekapaszkodott, majd kíméletlenül megtépázta a vitatkozó virágokat.

Szegénykék a vihar után, mint vert hadsereg álltak a kerítés mellett. Most már egyiknek sem volt kedve vitatkozni. Örültek, hogy éltek, és a szél nem fújta el őket.

Egymás után veszítették el szirmaikat, és végül csak a csupasz száruk maradt.

A többi virág és növény gúnyosan kinevette őket. Az öreg rózsabokor szomorkás hangon megjegyezte:

– Kár volt vitatkozni. A szépség nem tart örökké. Talán azt hittétek, mindig üdék és szépek lesztek?

Kérdésére feleletet nem kapott, mert a tulipánok nagyon szégyellték magukat.

Nagyanyám, amikor meghallotta a rózsabokor bölcs szavait, elmosolyodott. Biztosan tudta jövőre minden kezdődik elölről. Tulipánjai megint vitatkozni fognak, amint eljön a szép, napfényes kikelet, és bontogatni kezdik szirmaikat.

(Kép forrása: internet)