Előszó: az alábbiakban a rendkívül súlyosnak besorolt depressziós betegségem és az abból való kigyógyulás folyamata olvasható egy ténylegesen megtörtént levelezés szövegéből.

E történetnek látszólag három szereplője van:
1.) én, a beteg, majd kigyógyuló;
2.) egy osztályos kezelőorvos;
3.) egy orvostudományi szakprofesszor.

Azonban azt kell feltételeznem, hogy az egészet egy negyedik lény koordinálta, valamint az ő segítsége kellet ahhoz, hogy most itt vasárnap reggel 6 órakor a saját pokoljárásomról adjak át a kedves olvasónak egy levél-riportot. Mindenki fantáziájára bízom, hogy a negyedik szereplőt miként képzeli el.
***

Dr. Sz. Gy.
Pándy Kálmán Megyei
Kórház P.O.

Tisztelt Főorvos Úr!

   Nem tudom, mennyire jellemző az, hogy volt (!) betegei a gyógyulás útján bandukolva jelzést adnak az állapotukról volt kezelőjüknek - gyógyítójuknak? Nem akarok formabontó lenni, valamint az idejét sem szeretném rabolni - csak egy néhány mondat, gondolat erejéig.
   Hazatérésem után - a gyógyszerek szedése ellenére egészen Karácsonyig alig változott az állapotom: a Karácsonyt még nem tudtam "megélni" úgy, ahogy azt általában szokták az emberi lelkek...
   Viszont valami formálódott, igazodott, rendeződni látszott bennem, csak apró lépésekben. Decemberre felfrissítettem a szakmai kapcsolataimat - gyötört a tudat, hogy a feleségem tart el és mindenáron dolgozni akartam - pedig nagyon féltem a munkától (a statikai számításoktól, helyszíni felmérésektől, szakmai továbbképzésektől, a számítógép kezelésétől, a tervezői programjaim használatától, stb.).
   Egy ilyen ön-jelentkezést követően viszonylag egyszerű megbízáshoz jutottam - annak kapcsán (mint aki járni tanul egy bénulásból gyógyulva) lépésről lépésre, még homállyal az agyamon elkezdtem a mászást a gödör aljáról...Egy virtuális, hosszú periszkóp segítségével - még mélyen a gödörben - körbenéztem a felszínen: viszonylag békés tájat láttam, több integető ismerőssel, akik biztattak, hogy csak hajrá, másszál tovább!
   Kint vagyok! A körmeim berepedtek, sáros a ruhám, a cipőtalpam levált - csupa horzsolás a testem. Még a gödör szélén imbolygok, de békés, langyos szellő kuszálja a hajam, a terep enyhén lejt a gödörtől indulva. Még módomban áll visszanézni - nem félek szembesülni a leküzdött mélységgel. Sőt: folyton fogalmazom magamban, hogy miként számoljak be a rám váróknak egyenként életem legmeghatározóbb "kalandjáról"? 
   Bejártam az idegrendszerem szinte minden zugát - megtapasztaltam, hogy az "én" szoftvere csak olyan dimenzióban működik, ami egyidejű mások létezési dimenziójával. Ha a kettő nincs szinkronban, nem értelmezhető az ego - a semmi ágán ül...Az agy kémiai anyagokat termel - depresszióban kínzó fájdalmat okozót, "normális" állapotban simogatót (ami az általános "életöröm" elixírje) - akarattal egyiket sem lehet "termeltetni".
   Azt gyanítom, hogy a gyógyszerek és az ún. kezelés sem elegendő a szinkronizációhoz! Az "én" akarja önmagát az aktuális dimenzióba tenni - ebben az önazonosságon alapuló tevékenység, a munka a legfőbb katalizátor!
   Voltak, vannak emberek - családban és tágabb környezetben -, akik kitartottak mellettem. Konkrétan az életnek a feleségem mentett meg, még ha közben nem is tudatosította ezt magában (ösztönösen tartott vissza - gyakori "vendég" volt a családjában a Halál...).
   Aztán meg kell említenem egy építész kollégát, aki intelligenciával és empátiával megáldottan született és kitartott mellettem. Küldte a megbízásokat még a betegségem legsúlyosabb időszakában is - jeleztem, hogy nem tudom „megcsinálni” ezt, vagy azt. Akkor, arra a munkára keresett mást, de aztán megint jelentkezett egy újabbal...
   Most Neki dolgozom a legtöbb megbízáson, de már rám talált ismét a városi (békéscsabai) főépítész is, valamint egy családi ház felújítási tervein is bütykölök.
A számítógépem kezelését begyakoroltam, a programjaimat - egy kis segítséggel - használhatóvá tettem.
   Kommunikálok e-mail-ben és a Facebook-on széles körben (volt ismerősökkel, rokonokkal, de szakmatársakkal is). Több előadáson vettem részt - kezdetben úgy éreztem magam, mint akinek a homlokán bélyeg (sütött "billog") van: elhúzódtam mindenkitől, szünetben álindokkal elrohantam valahova, hogy ne lássanak, ne kérdezzenek...
   A két legutóbbi szakmai továbbképzésen az egyik legaktívabb kérdező voltam - konkrét haszonnal járt, a kollégáim szempontjából is.
   Várom, várjuk haza kisebbik lányunkat Bécsből: holnap (szombaton) érkezik meg (VI. éves orvostanhallgató) - féltem egy kicsit az ukrán-válság, illetve a koszovói menekült-áradat miatt, hogy "kalandos" lesz a hazafelé tartó útja. Talán nem éri semmilyen inzultus.
   A feleségem számtalanszor elcsodálkozott az átváltozásomon - igazi, testközeli példa vagyok az ő orvosi szemüvegén át nézve engem. Azt mondta, hogy el sem tudta volna képzelni sem azt a kétségbeejtő állapotot, amiben hónapokig vergődtem, sem a visszatérést - mármint azt, hogy ez milyen külsőleg is látható jelekben nyilvánul meg.

Főorvos Úr!

   Hálás vagyok a segítségnyújtása miatt! Köszönöm az osztály minden orvosának, ápolójának, amit rutinból és szakmai kötelezettségből, de empátiával tettek értem (is). Ennek ellenére meg kell erősítenem: mindez kevés lett volna, ha az idegrendszer önregeneráló automatizmusa nem aktivizálódik...
   Jó egészséget, munkájában sikereket (a vízilabdához jókedvet) kívánva köszönök el. Ha valami ellenszél elkezdene visszafelé sodorni a pokol bejáratához, ugye számíthatok Önre? Nagyon bízom abban, hogy erre nem lesz szükség!
   Hálával és barátsággal (!): Csorba Tibor "visszatérő"

   U.i.: ha van kedve, ideje (tudom, hogy nincs), szívesen olvasnék egy pár soros választ Öntől! Mély tisztelettel üdvözlöm V. G. intézetvezető Urat is (sógora és annak családja második szomszédom itt Csabán a D. úton).
   Még valami: nappal nem szedek semmilyen nyugtatót. Este még beveszem az SR 2 mg-os tablettát - sajnos még altatóval, reggel pedig az antidepresszánst. Ahogy a munkában és a magánéletben folyamatossá válik a "normális" működésem, úgy próbálkozom elhagyni a gyógyszereket...(Persze orvosi felügyelet - feleségem, vagy az Ön tanácsai - mellett.)

Békéscsaba, 2015. február 13. (péntek)
***

Dr. Sz. Gy. válaszlevele

2015.03.06.

Üdvözlöm Tibor'

Köszönöm levelét.  Úgy gondolom ilyen mélyen leiró formában még nem olvastam soha a depresszió és abból való gyógyulás folyamatát . Örülök hogy jól alakul az állapota.  Teljesen igazat adok abban hogy ez a folyamat nem csak
biokémia annál többről van szó. Úgy gondolom hogy Ön hozzáadta ezt a többet. Csak így tovább. Jó egészséget
kívánok. Természetesen bármikor elérhető vagyok ha szükséges

Üdvözlettel és tisztelettel 
Sz. Gy.
***

Levélváltás dr. L. K.

(Szegedi Orvostudományi Egyetem
Pszichiátria)

Dr. L. K. részére
Tisztelt Tanár Úr!

     Engedje meg, hogy a lányaimra tekintettel - akik a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatói voltak (Csenge lányom most végzős) - így szólítsam meg.
     Elnézését kérem, hogy "csak úgy" Önre telefonáltam ma, de ideje volt a szólásnak...
Már a lelkiismeret-furdalás tüneteit éreztem magamon, ha neve, vagy arcképe rávetült az agyi filmvásznomra: tartozom egy köszönettel és egy könyvvel!
     A lelki betegség nehezen hasonlítható bármilyen testi nyavalyához, ezért az abból való kilábalás sem azonos modell szerint írható le. Ebből következik, hogy mindazon személyek - családtagok, orvosok - akik közös erővel húzzák az élet felé a depressziós lelket (mint az orosz népmesében a répát), nehezen tisztelhetők meg egy sima köszönettel: többet is érdemelnek és nem is....Mert ha a répa annyira belegyökerezett abba a bizonyos televénybe, traktor sem tudja kihúzni onnan. Hanem, ha benne is megérik valami kiugrási vágy a talajhoz szegezettségéből és a kívülről húzók erőfeszítéséhez a maga tolóerejét is odateszi, akad némi esélye a megszabadulásra...
     Ön és mások húztak, biztattak. A gyógyszerek ösztönöztek. A kiugrási kísérlet mégis azon múlott, hogy magamban mekkora a rejtőzködő tolóerő!
     A mellékelt két levél egy időben elhúzódó párbeszéd írásos lenyomata. Ön, mint szakember azt is ki fogja belőlük olvasni, ami nincs is bennük betűvel lejegyezve.
     Megköszönném, ha az olvasottakon elgondolkodva a Sz. doktorral folytatott párbeszéd végére harmadik résztvevőként néhány sorban "pontot" tenne...Hatalmas élet-halál "élményen" vagyok túl, tele "szakmai" tapasztalatokkal. Egy igazi, érett "lélekbúvár" véleményére sokat adnék - gondolom, érti a kérésem lényegét?
     Más: "A stresszcsökkentő viselkedés" c. könyvét a már megbeszéltek szerint megvásárolom. Arra kérem, adjon meg olyan számlaszámot, amire a könyvön látható vételárat befizethetem (3200.Ft).
Várom szíves válaszát.
     Azokat a beszélgetéseket, melyeket az Ön társaságában folytattunk, természetesen halálomig ápolom magamban. Túl a pszichiátriai tartalmon az "egyéb" szóba került témakörök kapcsán is!
     Jó egészséget és vidám hangulatú tavaszvárást kívánok most már innen a kerítésen: 

Csorba Tibor Békéscsabáról
5600 Békéscsaba, D. út .
06-20-…….
***

Dr.L. K.y válaszai

Tisztelt Csorba Tibor!

Sajnos nem tudtam megnyitni a mellékelt file-t. Egyszer sikerült, de akkor nem volt időm alaposan átolvasni.
Köszönöm a Húsvéti jókivánságokat, és viszont kívánunk Áldott Húsvéti Ünnepeket.

Üdvözlettel,

L. K.
***

Kedves, mélyen tisztelt Tanár Úr!
    Tényleg minden nap eszemben volt: vajon mikor kapok választ Öntől (no meg a számlaszámot, amire a könyv árát utalhatom)?
Meglep, hogy nem sikerült megnyitnia a mellékletet - valószínűleg szoftver-hardver összeférhetetlenség lehet az oka: pl. az általam használt szövegszerkesztőt az Ön gépén lévő nem tudja "olvasni" (az enyém igen régi).
   Úgy döntöttem, hogy egyenesen kiteszem ide, mint szöveget - nem sértek vele emberi jogokat, nekem titkaim nincsenek. Szerintem Sz. főorvos úr sem neheztelne rám emiatt.
Tehát csak ismételni tudom magam: várom a véleményét a levélváltással kapcsolatban és egy számlaszámot.
Türelemmel vagyok, rengeteg elfoglaltságom akadt hirtelen...

Csorba Tibor
***

Tisztelt Csorba Tibor!

Most már el tudtam olvasni a mellékelt levelet is. Először is, írigylésre méltóan jó a stílusa. A tartalmára most nehéz lenne írásban reagálnom. Még egyszer elolvasom, de személyesen tudnánk csak erről érdemben beszélni.
Üdvözlettel,

L. K.

***

Kedves Tibor:
Úgy néz ki, hogy a csatolmányokkal állandóan gond van. Ezt írták: Ez az üzenet biztonsági okok miatt el lett távolítva.

Üdvözlettel,

L. K.

***

Kedves Tanár Úr!

    Azt, hogy miért veti/dobja le a hátáról a net-csikó az én küldeményeimet, külön misét érdemel! Ez egy olyan ceremónia lehetne, ahol én leszek a levezető "mester" és Tanár Úr lesz a "hallgatóság"! Megpróbálom más fájl-formátumban is elküldeni az anyagomat, mert Ön ki tudna szűrni belőle fontos mozaikokat, melyek a személyiségem alapjait képezik. Legyen kedves arra is reagálni, hogy megnyitható volt-e a küldeményem ?
    Tiszta öntudattal jelzem, hogy bizonyos értelemben az én gondolkodásom a "nemtudomkik" számára veszélyesnek lett minősítve. Ez már az egyetemi felvételi vizsga óta így van, hullámzó intenzitással. A többit talán élőszóban mondom el - ez is fontos része a személyiségem időnkénti összezavarodásának. Talán most erősebb vagyok, az ellenálló képességemben bízom.

Tisztelettel: Csorba Tibor
2015.04.20.

***

Kedves Tibor:

Sikerült megnyitnom a küldeményét. Egyszer át is olvastam a verseit. Nagyon tetszett a játékossága és a nyelvi leleményessége, de tartalmilag is sokat tudtam kiolvasni belőlük. Ebben kétségtelenül az is segített, hogy ismerem a felfogását. A mérnöki teljesítménye pedig önmagáért beszél.
Bővebben is reflektálnék, de határidős munkával vagyok elfoglalva.

Üdvözlettel,

L. K.

***