Zokogva rügyeznek bennem az ünnepek,
és a beteg televény már bolondgombát
hasztalan is terem, többé nem lehetek
a rossz álom túsza, szállnak a spórák.

Már örökre húsvét gyermeke maradok
a nagyszombati csodát, remélve, várva,
mielőtt még elnyelnek a mérges habok,
kapaszkodok az isteni szalmaszálba.

Nagyhét van bennem és birtokló szeretet,
a zsarnok viharok szeszélyét csitítom,
ha már megszülettem, hát örökre leszek,
fennen hirdetem szép, hétköznapi titkom.

Már a fényben vagyok, bár fogolynak tűnök,
virághétfőn megérint, átjár a sugár,
a megkapott pillanat így mindig örök,
nincs örvény, és nincs határ, és nem lesz halál.

Szállnak tereimben a bánat-pollenok,
mintha görnyed, ernyedt hitemet biztatnám,
reménytelenség helyett most hálát mondok,
valaki értem is járt fenn, a Golgotán.

2019. ápr. 14.