Zokogva, rügyeznek bennem az ünnepek,
és a beteg televény már bolondgombát
hasztalan terem, többé már nem lehetek
rossz álom túsza, hiába gonosz spórák.
Örökre húsvétnak gyermeke maradok
a nagyszombati csodát remélve, várva,
mielőtt még elnyelnek a mérges habok,
kapaszkodok az isteni szalmaszálba.
Nagyhét van bennem és birtokló ünnepek,
a zsarnok viharok szeszélyét csitítom,
embernek születtem, örökre az leszek,
fennen hirdetem szép, hétköznapi titkom.
És szabad vagyok, lehet, fogolynak tűnök,
és már virághétfőn átjár a fénysugár,
a kapott pillanat így lesz mindig örök,
nincs örvény, és nincs határ, és nem lesz halál.
Szállnak tereimben a bánat-pollenok,
de mégis ünnepelek a szívemben már,
sötét reménytelenségnek ellentmondok,
mert értem már járt valaki a Golgotán.

2016. április 17.