Zokognak, rügyeznek bennem az ünnepek,
és a beteg televény már bolondgombát
hasztalanul terem, többé nem ejthetnek
tússzá rossz ízű álmok, mint gonosz spórák.
Örökre a húsvét gyermeke maradok
a nagyszombati csodát, remélve, várva,
mielőtt még elnyelnek a mérges habok,
kapaszkodok az isteni szalmaszálba.
Nagyhét van bennem és birtokló ünnepek,
most zsarnok viharok szeszélyét csitítom,
embernek születtem, örökre az leszek,
fennen hirdetem szép, hétköznapi titkom.
Már szabad vagyok, bármily fogolynak tűnök,
mert már virághétfőn átjár a fénysugár,
a kapott pillanat végtelen, örök,
nincs örvény és nincs határ és nem lesz halál.

A reménytelenséget nekem ne szórják
termeimbe szálló bánat-pollenek,
hadd, díszítsem fel a nagyhét első napját,
valaki értem járt a Golgotán, hiszek.

2014. április 17.