Lassan indulok a világnak végére,
nem tudom, hol van, de megkeresem.
Legyél utolsó éveim egyetlen menedéke,
mondd csak, oda jössz-e énvelem?

Ne hozz semmit, csak szívedben tüzet,
hogy hűvös éjszakákon engem melegíts,
majd nézz rám, simítson lágyan tekinteted,
és a hosszú úton erőt belőlem meríts.

Lehet tikkasztó hőség vagy őrjítő hideg,
lehet kegyetlen, fárasztó, nehéz az út,
itt van velem szerelmes óvó tekinteted,
cserébe tenéked egy szép új világot adok.

És ha megérkeztünk a világnak végére,
itt legyen egykor majd a legutolsó napunk,
itt merüljünk végső, könnyes feledésbe,
de addig őszintén szeretünk, majd csendben meghalunk.