Hol volt, hol nem volt túl az Óperenciás tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy legény kicsinyke falujában. Nappal szorgalmasan dolgozott a földeken, legeltette teheneit a zöld, virágos mezőn. Este, amikor elvégzett minden munkájával, kiült a háza elé a kispadra. Itt szokott ábrándozni, terveket szövögetni a jövőről. Elhatározta, hogy megnősül, gyermekei lesznek, és boldogan fog élni családjával, míg meg nem halnak. Már a leányzót is kiszemelte magának, akivel összekötné életét.

Kezdetben minden olyan szépnek, egyszerűnek tűnt. Igaz nem volt gazdag, de munkával minden szükséges dolgot megszerzett magának. Azt hitte mindig így lesz, és semmi rossz nem jöhet közbe.

Egyik reggel arra ébredt, hogy dörömbölnek az ajtón. Még csak elképzelni sem tudta, hogy ki lehet? Ritkán fordult elő, hogy vendégségbe jöttek hozzá, főleg a reggeli órákban.

Most sem barát állt az ajtó előtt. A szomszédban lakott egy gonosz, rosszindulatú ember. Mindenkire irigykedett, aki a közelében lakott. Szünet nélkül azon fáradozott, hogy megkaparintsa másoknak vagyonkáját. Már majdnem minden föld és ház a tulajdona volt. Csak a legényé volt még vissza.

Zsandárokkal érkezett, akiknek azt hazudta, hogy a házban egy nagyon veszedelmes rabló lakik. Hittek neki, mert pénzzel mindent el lehetett érni. Lefizette a marcona embereket, akik szolgamód teljesítették parancsát. Nem érdekelte őket, hogy valójában a legény egy szorgalmas, becsületes ember, egy légynek se tudna ártani. Rátörték az ajtót, és rohanták, hogy elfogják. Szerencséjére az utolsó pillanatban ki tudott ugrani az ablakon. Futott, rohant életéért, mert ha elkapják, akkor bizonyára ott a helyszínen felkoncolták volna. Még annyi ideje sem maradt, hogy búcsúzóul visszanézzen házacskájára, ahol boldogan élt, és szép álmokat dédelgetett gondolatiban.

El kellett hagynia szülőföldjét, és más honban keresni otthont magának. Tudta, ha visszatér a gonosz szomszéd nem csak földjét, de az életét is elveszi.

Nagyon fájt neki a bolyongás, éjjel – nappal kerste a nyugalmat. Sokáig azt hitte, soha nem fogja ezt megtalálni, örökre elveszett ember lesz.

Ment, ment országról országra, néhol kicsit megpihent, de mindenhol hiányzott neki az édes otthon biztonságot adó melege.

Már – már reménytelennek látta a sorsát. Szíve kegyetlenül fájt az elhagyott kicsi házáért. Minden éjjel álmában visszasírta az ott töltött napokat. Sírás nem segített, a könnyek csak elemésztették a lelkét, és érezte, ha így megy tovább végképp kicsúszik a talaj a lába alól. Keresni kell egy új otthont, ahol építhet egy házacskát, és szívós munkával talán vágyait, álmait megvalósíthatja.

Nagyon nehéz volt ez. Szeme előtt állandóan az a másik kicsi ház lebegett. Nem lehetett azt elfeledni, hisz egykor ez volt neki a mindene.

A sors kegyes volt hozzá. Ott abban a távoli országban megismerkedett egy csinos lánnyal, aki hű társa lett, mindenben segített, és együtt valósították meg az álmaikat.

A lány mindenhová elkísérte. Bejárták az egész földgolyót, de utazásuk alatt sem feledkezett meg egy percre se a régi, kicsi házáról és az emberekről, akiket a gonosz szomszéd rabszolgasorsba taszított.

Akármerre járt szünet nélkül rájuk kellett gondolnia. Hiába volt sikeres, és elismert a munkájában, szíve hazahúzott. Ezt minden nap százszor elmondta imájában, amikor Istenhez könyörgött, hogy az otthon maradottak megszabaduljanak a gonosz embertől.

Ember, aki olvasod e sorokat, tudd meg, ez nem mese! Habár úgy indult, és talán ily történetek sokak szemében az is. Ezt az élet írta kegyetlen pennáját véres tintába mártva. Okuljunk belőle, hogy soha több ne legyenek gonoszok, akik elkergetnek bennünket házainkból.

Köszönet Ágoston Tibornak, aki megajándékozott egy csodás verseskötettel. Kívánom, hogy még sok – sok verset írjon nekünk, ott abban a távoli országban, és soha ne feledje el szeretett Magyarországát!

(Kép forrása: internet)