Mikor mesélek néktek, ti susogjatok
gyengéd empátiát és megértést felém,
lassan magam sem tudom, már ki is vagyok
e kitárulkozásban május elején!
Voltak és leszek vad, szomorú korszakok,
ha haragjában mérget permetez az ég,
ne búslakodjatok, csak illatozzatok,
súgjátok fülembe, a halál semmiség!
Öleljetek át engem némán, kacagva,
hadd, szerethessem jobban én is magamat,
fürtötök morzsolom bódultan bolyongva.
záporok fürdetnek, de könnyem felszárad!
Oldjátok hajladozva a merevséget,
a temérdek, rozsdás, önvádas zárlatot,
mit rám lakatoltak a zaklatott évek,
érezzem köztetek, ismét szabad vagyok!
Lila árban úszó, omló templomkertek,
mélyükön himnuszt és hozsannát kongatok,
velem voltatok, maradtatok és lesztek,
most egy új életbe elragadtatok!
Gyógyító remény édes terápiája
ifjítja a testem és megfárad lelkem,
lombotok közt leltem új otthonomra,
hát, vigasztaljatok, rejtsetek el engem!
2014. 04. 26.