Ildikónak

Élnek bennük az izzó nappalok.
Forrón bújsz ölembe, nyakamba
kapaszkodsz, és dalol bennem a hangod.
Látom, amint fehér-rózsás hajadra
szerelmet csókol a csillagok fénye.
Tündér Ilonák tündér meséje
lép ki belőled az ősmúltból elém.
Jelenünk ágyán nem vagy tünemény--
ember vagy, szerelmes asszony.
Érintem formás tested vonalát, 
érezlek, ahogy magad adod át
az élhető, közös nagy pillanatnak.
Igazán, ilyen találkozások születnek
szentnek, izgatóan mondható igaznak,
amelyek velünk élnek, és velünk halnak.