Van az úgy, hogy elfárad már a lélek,
és visszatérne az égiek népes seregéhez.
De valami mindig űzi még, és hajtja,
mert a test örökkön csak őt akarja.

Van az úgy, hogy él és virul az elme,
de értelmét már régen elvesztette.
Teszi dolgát, csak mert mindig ezt akarta,
nincs neki jövője, már csak fájó múltja.

Van az úgy, hogy csillag száll a Földre,
de mögötte az utat már régen fölégette.
Átutazta rendben a hatalmas világot,
nyugalmat és békét sehol sem találhat.

Van az úgy, hogy még fölkel a Nap reggel,
de tele van már minden fájó, buta csenddel.
Eltűntek a zajok, nincs simogató ének,
megfagyott az idő, behódolt a télnek.

Van az úgy, hogy a kérdésre nincsen válasz,
elvesztek az álmok, nem lelünk már vigaszt.
De jó lenne a világnak megnyugvást találni,
szeretetben megszületni, békességben halni.