Szelídek közt bátor, ultrák között gyáva,
a fényt úgy lopom be szegényes szobámba.
Tanácstalan vagyok, most merre is menjek,
oszlopot emelek felhőkből az égnek
és langy párából, meg alattomos ködből,
az ember igyekszik és szépséget körmöl.

Már semmit sem teszek és majd megszakadok,
békémbe merülök, nem tartok haragot.
Pénzem már alig, vergődök a nyarakban,
indulnék, de minek, kivel, vajon hogyan.
Ultrák között ember, szelídek közt merész,
absztinens aszkéta, részeges tengerész.

Életem unalmas, egy sok-lapos regény,
vígan vitorlázok az árnyak peremén.
Már sántít az ütem, nem rímel a strófa,
az ételem íztelen, de már mióta.
Rég zászlót is bontottam, aztán bevontam,
keserűn csalódtam legédesebb csókban.

Elért a vád: lázító, amatőr pozőr
és szíven szúrt a hatalom, mint egy tőr.
Tánc közben csoszogok, néha botladozom,
ha sokszor nyomasztó, zsebre vágom korom.
Nem hív lakodalom, nem etetnek torok.
magamnak terítek, ha a gyomrom korog.

Öregek közt ifjú, az ifjak között vén,
de kenyér és víz jutott, meg pár költemény.
Nem akarok többé félni és megfelelni,
ne fitymáljon senki, ha bérem a semmi.
Szegények közt gazdag, gazdagok közt koldus,
a kedvem változó, de inkább mélabús.

A fényt gyűjtögetem szegényes szobámban,
még vagyok, nem leszek, pedig bizony voltam.  

2014. 09. 16.