Ragyog a Hold február éjszakáján,
Nézem színét, megváltozott talán.
Kék és vörösben tündököl a fénye,
Ilyen régen volt, vagy százötven éve.
Mit jósol nekünk, egy égi jelet?
Mit fest fel az égre, üzenetet?
Tüzes fényével int le ránk,
Majd kékre, szép reményre vált?
Ragyog a Hold, udvara fénylik,
Hideg szél süvít, az ég kéklik.
Udvara arany, hideget jósol,
Majd kékre vált, boldog jövő reményre?
Nézem a Holdat, fogyatkozik fénye,
Szomorúan nézek fel a jelenségre.
Lángol az orcája, kék a foltja,
Ki lesz majd utánunk, aki ilyennek látja?
Lesz-e még szeretet, lesz-e még magyar szó?
Ring még a bölcső, hallatszik-e halk altató?
Nyit-e még hóvirág, mint tavasz hírnöke?
Vagy ez az öreg Föld megváltozik örökre?
Lesz-e még hírmondó a turul madárról?
Vagy vidám énekszó, monda hazámról
Nyílik-e ablak, hogy teleholdat nézze,
Színének váltását, s lesz-e még reménye?
Hisznek-e Istenben, hozzá imádkozva?
Hazáért, családért hozzá fohászt mondva,
Vagy sűrű köd száll az égből,
Mindent betakarva, turulmadár elszáll,
szárnyát széttárva?
Mosonmagyaróvár, 2018. február 2.
