Itt állok egyedül, a vízpart szélén, 
ahol a vízcseppek már nem kérdeznek. 
Alattam a kavicsok emlékeznek 
régi és új gondolatok ösvényén.

Láttam szerelmet, csendet és néma gyászt, 
bús elengedést és vidám nevetést, 
víztükörben szikrázó vad jelenést 
s fergeteges percnyi tiszavirág nászt.

Nem mozdulok... de bennem minden mozdul.
Szúrágta gerincem néha megroppan.   
Köd a takaróm, ha a tél betoppan... 
Ülj le, s velem az idő visszafordul.

2025. november 29.