Ki vette észre ezt a csöndet -
öreg malom árkában nőszirom,
már nem forog erecske vízétől lapátja,
erecske vize halkan kiáltja, nem bírom.

Finom lisztpor zugokban pihen,
formás lábú molnárlányka siet,
lábain csattogva ütemez papucsa,
igyekszik kimerni a maradék lisztet.

Amott az út pora nem veri magát,
csacsi hátán valaki jön errefelé,
igyekszik, hogy még alkony előtt
egy fedél alatt út porát leverné.

Illendően köszön, a gazdát keresi,
lányka az ajtón kilépve köszönti,
majd szívélyesen a házba kíséri,
de zavarát palástolni nem győzi.

Gazda kifaggatja az ifjú jövevényt,
ki elmondta útja eddigi történetét,
mint vándoriparos-asztalossegéd,
útjába került a malom, estefele ideért.

Gazdaasszony főzött, a gazda bort hozott,
asztalhoz ülve beszélgetésbe kezdtek,
nyárvégére járt már a naptári hónap, tegnap
kemencében sült kenyér, ma rőzsét tettek.

Vendégnek szánták a kemence sutját,
ott pihenhette ki fáradságos útját,
korán ébredt körbejárta malomnak házát,
majd visszatért, fütyörészve nyitotta ajtaját.

Molnárlányka már sürgött-forgott,
így már mindenkit a reggeli várta,
evés közben csak pár szó hangzott,
gazda átgondolt tervét ez utánra szánta.

Elmondta, mennyire szüksége lenne
egy fához értő, kiváló, jó iparosra,
mivel a malom sok-sok főalkatrésze
vágyna egy világot járt asztalosra.

Vad szelek téli felleget erre űznek,
lassan majd mind hóágyat terítenek,
gazda és legény a munkán megegyeztek,
szapora a munka, aratásra meglegyenek.

Hamar kizöldelltek az új tavaszra a rétek,
bátorság a legényben, adják lányukat feleségnek,
nagy volt az öröm - legény mormolta, én Istenem,
köszönöm - a Mennyországba majd én viszem.

Ma már a zsákoló lépcső süket a lisztpórtól,
malom fölött az égbolton, már viharkerék fenyeget,
újra csöndes a malomgát, nincs eső, duzzadás,
molnárlányka, csacsi merre, hol van a rozskereszt.

Barcs, 2017. március 14.