Az idő rohan az útja végtelen.
Átgázolva az emberi életen.
Amint vadnyúl az erdei tisztáson,
Táncol mint tiszavirág a vízháton.
Ki éri az emberöltő távolságát.
Szép korában is élheti világát.
Neki is ad még illatot a virág,
Ha testével szembenéz optimistán.
Mit tud még tenni érzi azt fájdalmán,
Azt teszi-veszi amit bír, jónak lát.
Ezt csak ő dönti el érzi szívével,
Testi-lelki egyensúlya jön létre.
Isten ments a bajokon rajta ülni,
A mókuskerékbe így bekerülni.
Kiléphet belőle, ha ez történne,
Türelemmel, szeretettel, reménnyel.
E korban minden nap már csak ajándék
Nem tudhatjuk meddig tart ez a játék.
De azt tudjuk hogy minden ember sorsa.
Ne féljünk tőle, lelkünk megváltója.
2021.12. 10.