Várom az időt!
A tegnap már elmúlt.
De a holnap talán még érkezik.
S ha eljő, itt lészen, és új reményt ígérve,
lelkem zimankós oldalára
a fényt szívembe ülteti.
S jönnek immáron jobb napok,
a múlt sáros útjait már nem járom végig,
s nem nézem vissza könnyes két szememmel
rabságban élt napjaim.
Mert a ma él, a ma az, mi csupán igaz.
Ezért várom! Igen! Hiszem!
Hogy még valóra válthatom álmaimat.
Megyek!
S nem zavar a zord, hideg szél,
mert a jelen e percben is csak felém integet.
Hív, csalogat, vár reám, mint az én leghűbb,
legféltettebb szerelmesem.
S mint ahogy a szerelmes óhajtja hű kedvesét,
úgy vágyom én is egy igaz,
és boldogabb életért.

Budapest, 2025. február 11.

TM