Oldalán egy tarisznya lóg, fakó
bokáig ér kantáros nadrágja,
vállán kopott, lyukkal teli zakó,
rég kék volt fején lévő sapkája.

Nem zavarja, hogy mindenki nézi,
amiért ő szakállas, rongyosabb,
úgy látszik kívül szegény de érzi,
belül lehet ő sokkal gazdagabb.

Mindig akad ember héthatáron,
ki megtölti az üres tarisznyát,
oly rég vándorol az országúton,
övé lett az egész kerek világ.

Nem gyűjtött vagyont, kincset másoktól,
elég neki egy sör, vagy pár forint,
megköszöni és már a távolból
még vidáman, boldogan visszaint.