Tavaszi lágy szellő ébresztgeti
szép kedvesen halkan szeretgeti
még téli álmát viselő lelkem
lassan, mert tudja, hogy úgy szeretem!
Csicsergő madárhangon csalogat
gyengéd napsugarakat ragyogtat
karjaiba zár, közelebb érek
oly üde réti virág, még kérek!
Elvarázsolt csokor, mámorillat
táncba hívott, forró nyárba ringat
s oly fülledt éjszakákba szédülve
lázas izzás, elvesznék nélküle.
Még megigéz a türkizkék tenger
haj, visszavágyom oda még egyszer!
A távolban nem látni múlását
ahogy a nap veti bíbor ágyát.
Vörös ágyára hófehér lepel
ereszkedik csendesen s úgy fed el
ahogy rálel, semmin sem változtat
szenderül a világ, nem áldozat.
