Hol volt, hol nem volt, túl a hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is, ott ahol a kurta farkú kismalac túr élt egy király a fiával.

Egyik nap így szólt a király a fiához:

– Fiam, ideje lenne már megnősülnöd. Öreg vagyok az ország kormányzásához, új király kellene a népem élére. Te is jól tudod, országunkban van egy örök törvény, király csak az lehet, akinek van felesége.

A gyerek megígérte, hogy keres magának arát, de olyat akart, aki mindenféle szempontból megfelel neki. Szép is legyen, jó is legyen. Lehetőleg gazdag is legyen. Semmiben ne találjon kivetnivalót benne.

Akkor még az öreg király nem is sejtette, fiának milyen nagy igényei vannak.

Meghirdette, hogy a királyfi nősülni akar és jöhetnek a leányzók mustrára. Jöttek is, ebből nem is volt gond. Nap, mint nap annyi fehérnép gyűlt össze a várban, mint égen a csillag és réten a fűszál. Mindegyik azt gondolta magáról, hogy ő lesz a kiválasztott és férjével együtt elfoglalhatja a trónt. Sajnos csalódniuk kellett. Egyik sem tetszett a nősülni szándékozó királyi sarjnak. Mindegyikben talált valami kifogásolni valót. Volt, akinek a haja, a másiknak a szeme, de olyan is akadt, aki nem volt elég gazdag, hogy királyné legyen.

Szerencsére a lányok nem fogytak el. Mindennap újabbak és újabbak jöttek nagy reményekkel a keblükben. Amire a napsugarak alábuktak a vár mögött sírva indultak haza, mert nem őket választotta a királyfi.

Másnap minden ugyanígy kezdődött.

Közben teltek múltak az évek. Az öreg király egyre csak sürgette fiát:

– Fiam válassz már feleséget! Érzem, nemsokára eljön értem a Halál. Nem sok van vissza az életemből. Szeretném még életemben, ha többre nem is egy pillanatra látni a menyem.

Erre a királyfi:

– Nyugalom, édesapám, hamarosan meglelem az életem párját!

Ez jó párszor megismétlődött. A király egyre gyöngébb lett. Mindenki tudta, már nem sok van neki vissza. De ennek ellenére sem iparkodott a fia feleséget találni magának.

Egyik nap a király hívatta fiát:

– Fiam, eljött életem utolsó órája. Gyere ide a halálos ágyamhoz, hadd búcsúzzam el tőled! Sajnálom, hogy nem sikerült találkoznom a kiválasztottaddal. Már csak abban reménykedhetem, hogy onnan föntről megláthatom.

Alig, hogy ezt elmondta, mindörökre lehunyta szemeit és meghalt.

Tán sokan most azt gondolják, a király fiának megjött az esze és a gyász elmúltával megnősült. Nem így történt. A királyfi tovább válogatott a lányok közül.

A hopmester hiába sürgette és ajánlgatott számára szebbnél szebb hajadonokat, sőt még egy távoli országból egy királykisasszonyt is felhajtott neki, aki szép volt, okos volt és annyi aranyat, ezüstöt, drágakövet kapott volna hozományul, amit hat ökrös szekér nem bírt volna elhozni. Ő sem tetszett valamiért a királyfinak. Benne is talált valami kifogást. Igazából már maga sem tudta, mit. Még mielőtt a hopmester észbe kapott volna elküldte a királykisasszonyt, és ebből lett nagy kalamajka. A lány apja megorrolt a királyfira és elhatározta, hogy hadat üzen neki.

A királyfit ez sem érdekelte. Tovább válogatott a jelentkezők közül. Reggeltől estig ült a vár előtt a lócán és nézte az érkező lányokat.

– Ez túl magas. Az meg alacsony. Nem tetszenek a vörös hajú lányok – mindben talált valami kifogást.

Népe már egészen elkeseredett. Sírtak – ríttak az emberek, hogy már nekik soha nem lesz királyuk. Ezenkívül az ellenség is vészesen közeledett az országhoz. Még egy – két nap és kitör a háború. A királyfi felkészületlen volt a csatára. Esze ágában sem volt serege élire állni, és megküzdeni az ellenséggel.

Még szerencse, hogy az országban voltak olyanok, akik tudták a dolgukat és megvédték a hazát. Igaz nagy nehezen és sok áldozattal sikerült legyőzni az országra támadókat.

Így megmenekültek a pusztulástól. A vész elmúltával az emberek könyörögtek neki, hogy nősüljön meg, válasszon magának feleséget! Azt remélték, ha megtörténik a frigy, akkor minden a régi lesz, mint az öreg király idejében.

Akinek csak volt eladósorban lévő lánya, az mind elküldte a királyfihoz, hátha valamelyik megtetszik és a vár szakácsa készülhet a lakodalomra.

Újból hatalmas sorok álltak a vár bejárata előtt. A lányok illegtek – billegtek, hogy még kelendőbbek legyenek, azt remélve, így megtetszenek a királyfinak.

Sajnos megint csalódniuk kellett. Mind elküldte egytől egyik és újabbakat várt.

Telt – múlt az idő. Az ifjúból férfi lett és a férfin egy nap megjelentek az első ráncok, és a haja is őszülni kezdett, de még mindig asszony nélkül volt.

Az emberek sírtak és reménytelennek látták az ország sorsát. Ha a királyfival történik valami, akkor szépséges hazájuk ebek harmincadjára fog kerülni. Nem lesz, aki összetartja őket. Oda a birodalom.

Pedig igen úgy nézett ki, hogy ez a sors vár rájuk. A királyfi megöregedett, de még mindig nem talált feleséget.

Az egyik nap, amikor már ő is kezdett lemondani, hogy megnősül, egy anyóka jelent meg a várban.

Eleinte senki rá sem hederített. Hagyták, hogy bolyongjon a vastag falak között.

Amint ott ment – jött, ki tudja, hogy egyszer csak a királyfi előtt találta magát.

– Miért jött, öreganyám? – kérdezte meglepve a királyfi.

– Azért, hogy feleségül vegyél – mondta az anyóka mosolyogva. – Igaz, öreganyámnak szólítottál, de nézz csak tükörbe, te sem vagy éppen a csikó korban. Elszállt felettünk az idő. Pedig egykor, amikor gyermekek voltunk mennyit játszottunk együtt. Csak emlékezz vissza!

Az öreg királyfi törni kezdte a fejét. Hosszas gondolkodás után eszébe jutott, hogy valóban volt egy aranyos játszópajtása, kivel reggeltől estig játszott a vár udvarában. Ez a kis pajtás a király kondásának a leánykája volt. Amikor már nagyobb lett, a királyi apja megtiltotta nekik, hogy együtt játszanak. Nem volt királyfihoz méltó egy szegény kisleány. Fényes királykisasszonyokat, úri dámákat szántak neki.

A királyfi csak most értette meg, mindig is ezt a kis leánykát kereste. Ezért nem tudott választani a tengernyi szebbnél szebb hajadon közül. Szíve mélyén szünet nélkül a régi játszópajtására gondolt. Nem tudott szabadulni a gyermekkori szerelme emlékétől és minden lányban őt kereste.

Amint ott nézték egymást némán, a királyfiban fellángolt a kései szerelem tüze, és boldogan húzta magához az anyókát. Végül csak ennyit mondott:

– Hála Isten, hogy megtaláltalak! Mához három hétre megtartjuk az esküvőt és országunknak most már lesz igazi királya és királynéja.

Amikor ezt az emberek meghallották először nagyon meglepődtek, de egy kis idő elteltével boldogan éljenezni kezdtek és mindenki lázasan készülődött a lagzira, amit nagy vígsággal meg is tartottak.

De egy frigy milyen, ha nem követi utód? A Jóisten ezt is megoldotta. Egyik nap reggelén a király és a királyné egy szép babát talált a királyi lakosztály ajtaja előtt.

Senki nem tudta, hogyan került oda? De ezen nem is gondolkodtak, boldogan magukhoz vették az ég ajándékát, és gyermekükké fogadták a csöppséget.

Most már királya is és királyfija is volt országuknak, boldogan éltek, míg meg nem haltak.