Nyári meleg van szeptember közepén,
s a szívem csordultig tele
egy különleges, megmagyarázhatatlan érzéssel,
mint a hegy leve, melyet kipréseltek
a friss csillogó szőlőszemekből,
s most forr az édes gyöngyöző nedű,
így forr a vér a szívemben.

Az édes nedű, ha kiforrt, 
csábító vörös színével igéz,
hogy poharunkból ízleljük meg
zamatos, testes ízét,
mely bódító hatásával
mesevilágba viszi a bort kóstolókat.

Úgy érzem magam én is, ha látlak, megrészegülök,
pedig nem ittam a finom nedűből
egy kortyot sem, nem számít a messzeség, a távol,
mely már nem elválaszt, hanem összetart.

Szívünk húrjain már a vágy zenél,
s halljuk egy gitár hangját,
melyen felcsendül egy vérforraló tangó,
s lehunyt szemmel adjuk át magunkat
a lüktető vágyunk beteljesülésének,
amely felrepít a felhők fölé.

Ez már nem látomás, nem álom,
ez már valóság, s arra vágyom,
soha ne legyen vége ennek a gyönyörnek,
ennek a csodának.

Mit adhat még az ég őszülő fejünknek,
ezen tűnődöm,
de ezt az érzést nem adom senkinek,
ez a kettőnk csodálatos szép ajándéka,
ami csak a mienk, s ez boldogságot ad szívünknek.

Lehet bármilyen mostoha az élet,
ha rád nézek, megszépül minden.
Drága Isten, csak egy a kérésem,
szerelemmel ölelhessem át azt, akit így szeretek,
legyen még sok boldog éjszakánk,
hogy érezzük, mit a szívünk már régen
megsúgott nekünk.

Kell, hogy érezzük egymást
a végtelen szerelem mámoros beteljesülésében. 
Istenem, add meg nekünk,
legyen erre még esélyünk.