Te voltál az a lány, kit álmaimba szőttem,
Te voltál az a lány, ki után rejtve bőgtem,
ám amikor, csak átnéztél rajtam egy helyen,
pedig neked küldtem első írott sor versem.

Nagyot néztem, ám a busz akkor elment veled,
majd sok év után, látom a régi fényképed,
újra átéltem, csalódás mára már közöny,
minden ami szép volt rég, most így visszaköszön.

De néha-néha szakadtan, de visszatérnek, 
azok a régi, ködbe vesző volt emlékek,
szederinda szorítását ilyenkor érzem.
de sok-sok tüske szúrását mindig átéltem.

Nem írok több ily verset, lezárom a múltat,
útjára bocsájtom, még létező tanunkat,
szentírásban keresem, mi megnyugtat engem,
bocsánat hogy ennyi időt, így vesztegettem.

De miért és kitől, kell bocsánatot kérnem,
mikor már egyik lábam, a csillagösvényen,
megírtam életemet, ilyen bátor voltam,
de egyet bevallhatok, hogy sokat csalódtam.

Barcs.2020.11.30.