Ködös hajnal, álmos, lustán és lassan ébredő város.
Az éjszaka még maradna, de érzi, mennie kell.
A zajok egyre erősebbek, egyre több ember van az utcán, gyakrabban jár a metró, a villamos.

A nappal tudja, ő győzött, vége a pihenésnek, az új nap elkezdődött.
Ebben a korai időben szinte mindig ugyanazokat az arcokat láthatjuk.
Szótlan, komoly, fáradt, unott a telefont néző sokaság.

Nem túl pozitív szavak, de változtassunk rajta kicsit.
Egy középkorú hölgyet ragadjunk ki ebből a hétköznapi reggelből.

Minden nap ugyanebben az időben érkezik.
Lelép a metró lépcsőjéről, pár lépés, és átveszi a felé nyújtott újságot.
Jó reggelt kíván, megköszöni és mosolyog.
A férfi visszamosolyog, és ezzel a mosollyal arcán fordul egy másik emberhez.
A hölgy felmegy az aluljáróból, és a buszmegállóban várakozik.
Begördül a busz, és mindenki igyekszik hamar feljutni.
A hölgy nem tolakszik, békés mosollyal engedi maga elé a sietőket.
Egy férfi engedi maga elé, a hölgy megköszöni és mosolyog.
A mosoly a férfi arcán is megjelenik, és másokat is előre enged.
A buszsofőr mosolyogva üdvözli, a hölgy hálás mosolyt küld felé.
Van ülőhely, és előveszi táskájából szemüvegét.
Végigböngészi az újságot, néha elmosolyodik.
Csak pár megállót utazik, elteszi szemüvegét és jelez.
Az újságot összehajtja, és mosolyogva az előtte lévő kukába dobja.

Lépteit felgyorsítva befordul a kis utcába.

TM