Különböző vonatok
érkeznek, indulnak,
sorsok és életek
térülnek, fordulnak.

Sokszínű emberek,
feketék, fehérek,
csomagok, bőröndök
utazásról mesélnek.

Aluljáróban énekel,
hangja messze száll,
de mindenki nagyon siet,
senki meg nem áll.

Ül egy másik, kezét tartja,
reménykedve rongyain,
apróra vár, mi élteti,
túl az élet gondjain.

Erőszakos, utánad megy,
árulja a limlomot,
ha nem vettél, morog veled,
mérges, már nem vigyorog.

Virágai kis vödörben,
fejkendőben anyóka,
nyugdíjából meg nem élne,
így lesz egy kis forintja.

Büfé előtt a tolongás,
kávé és a szendvicsek,
éhesek és szomjasak
az ott álló emberek.

Kisgyereket hallok sírni,
majd egy ugató kutyát,
de nem nagyon nézelődök,
sietek inkább tovább.

Mennek némán az utazók,
bár zajos az állomás,
életükből nem sok mindez,
csak egy apró villanás.